Székelyföld innovációs és kreatív központján dolgoznak

„Digitális Székelyföld” koncepcióval segítik a térség vállalkozóit, hogy túllépjenek Székelyföld fizikai határain, és az elszármazott székelyföldi szakemberek segítségével futtatnának fel start-up vállalkozásokat, fogalmazta meg lapunk érdeklődésére Bihari Béla. A székelyföldi informatikai cégeket és intézményeket tömörítő IT Plus Klaszter elnöke szerint a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen kezdeményezték a „Digitális Székelyföld” koncepciót, amely négy pillérre épül.

Eszerint kiépítik a székelyföldi digitális közösséget valamint oktatási és mentorprogramokat-, start-up és innovációs programokat indítanak és szorgalmazzák az úgynevezett e-rendszerek bevezetését. Mindezek támogatására Sepsiszentgyörgyön  megalapítják a „Design Bank” nevű intézményt, amely inkubációs, tudás alapú központként is működne, magyarázta az egyik kezdeményező Bihari Béla.

Így épül a Digitális Székelyföld

Az IT Plus Klaszter elnöke szerint a „Digitális Székelyföld” koncepció Csala Dénes hálózatkutató „Hol élnek a székelyek a világban” című tanulmánya indította el, amire alapozva feltérképezik, hogy a nagyvilágban hol élnek székely szakemberek és mivel foglalkoznak. Az ő szakmai tudásukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva ugyanis a világpiacon lehetne felfuttatni székelyföldi innovatív és start-up vállalkozások termékeit vagy szolgáltatásait.

Bihari Béla rámutatott, hogy az elmúlt időszakban több konferencián, találkozón is azt tapasztalták, hogy ha összegyűlt 50 székelyföldről elszármazott informatikai szakember és megkérdezték tőlük, hogy hányan lennének hajlandóak hazaköltözni, mindössze két-három ember jelentkezett, de ha azt kérdezték, hogy hányan lennének hajlandóak szakmailag vagy kapcsolatrendszerükkel támogatni helybéli kezdeményezéseket, mindannyian nyitottak voltak rá. 

Magasan fizető munkahelyek létesülnének

Az IT Plus Klaszter elnöke szerint a székelyföldi vállalkozók csak úgy tudnak kilépni abból az állapotból, hogy olcsón dolgoznak, ha világpiacon is értékesíthető termékekben, szolgáltatásokban gondolkodnak. Azokat helyben lehetne piacra vezetni és tesztelni, de jó áron értékesíthetőek világpiacon is. Ezáltal magasan fizető munkahelyek létesülhetnek a térségben. 

Bihari Béla szerint az úgynevezett Internet of Things (IoT) eszközök fejlesztése jelentheti a jövőt, így olyan kutatási projektekre és startuppokra lenne szükség, amelyek a hálózatba kapcsolt, egymással valós időben egymással kommunikálni, adatokat értelmezni, döntéshozatalban segíteni képes okosított tárgyak és megoldások fejlesztésével foglalkoznak. Bihari szerint egy brassói cég már jelezte, hogy világpiacra tudná vinni a helyben fejlesztett IoT eszközöket.

Kivezetnék a papíralapú ügyintézést

A „Digitális Székelyföld” koncepció keretében szorgalmazzák, hogy a térségben szűnjön meg a papíralapú ügyintézés és észtországi mintára hozzanak létre e-kapu vagy e-ügyintézés rendszereket, amelyek révén cégalapítástól a számla és adóbefizetésig minden területen felszámolnák a hivatali bürokráciát és interneten tennék elérhetővé az ügyintézést. Bihari Béla szerint a székelyföldi önkormányzatok partnerként kellene olyan projekteket kezdeményezzenek, amelyek az érintett intézményeket és a lakosságot is az e-ügyintézésre ösztönözné.

Design Bank létesül Sepsiszentgyörgyön

A koncepció első konkrét megvalósítása a „Design Bank” nevű intézmény, amelyet önkormányzati támogatással hamarosan a Sepsiszentgyörgy központjában lévő volt Román Nemzeti Bank (BNR) épületének két szintjén rendeznek be.

A Design Bank két munkatársa jelenleg az intézmény kialakításához és működtetéséhez keres támogatói forrásokat, mondta Bihari Béla, aki szerint terveik szerint az intézmény inkubációs és tudásközpontként működik, ahol startuppereknek biztosítanak székhelyet, lesz benne egy kreatív co-working irodatér és egy előadóterem is, amelyben egész nap szakmai illetve sikersztorikat vetítenek. Emellett a Design Bank mentorprogramok, események, képzések és üzleti angyalok bevonzása révén segítenék a vállalkozókat hogy megfelelő tőkét kapjanak ötleteik megvalósításához és az esetleges buktatók elkerüléséhez.

A székelyföldi  IT Plus Klaszter 33 informatikai céget és intézményt tömörít, amelyek össz üzleti forgalma 104 millió lejre tehető és amelyek 286 szakembert foglalkoztatnak, akik 50 féle kompetenciával rendelkeznek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?