Felmérés: a románok intelligensebbnek tartják magukat más népeknél

Victor Ponta – bizonyított plágiuma ellenére – a legelismertebb román értelmiségi, aki még a nemzeti költőt, Mihail Eminescut is felülmúlja. Legalább is ez derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet legutóbbi felméréséből, amely március 10-11-e között készült 941 fős, 18 évet betöltött személyekből álló mintacsoporton. A hibahatár három százalék.

Ponta első – Eminescu hatodik

A közvélemény-kutató intézet azt kutatta, ki az a román értelmiségi, akit a legtöbbre tartanak Romániában. A mintacsoport tagjainak nem volt lehetőségük a választásra, hanem konkrétan meg kellett nevezniük egy személyt. Az eredmény igencsak érdekes: a legtöbben Victor Ponta volt miniszterelnököt nevezték meg, annak ellenére, hogy korábban már kiderült:
doktori disszertációját plagizálta. Ezt a Bukaresti Egyetem szakértői állapították meg.

A dobogó második fokára Corneliu Vadim Tudor került, aki Klaus Iohannis államfőt előzte meg. Victor Pontára egyébként a megkérdezettek hat százaléka szavazott, míg Corneliu Vadim Tudor és Klaus Iohannis egyaránt négy-négy százalékot kapott, ugyanannyit, mint egyébként a negyedik helyre szorult Andrei Pleşu. Őt Traian Băsescu követi három százalékkal.

A románok nemzeti költőjének, Mihail Eminescunak így be kellett érnie a hatodik hellyel, ám ezzel megelőzte a politikus Nicolae Iorgát. A korrupció miatt két alkalommal is elítélt és be is börtönözött Adrian Năstase következik a sorban, megelőzve a filozófus Emil Ciorant, aki ugyanannyi szavazatot kapott – két százalékot – mint az egykori kormányfő, jelenleg a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Pártjának elnöke, Călin Popescu Tăriceanu.

A városlakó értelmiségi?

A tízes rangsort követően a lajstrom továbbra is igencsak vegyesen alakul. A következő tíz helyet ugyanis a következő személyek foglalják el: Dan Puric színész-rendező, Ion Ţiriac üzletember, Adrian Păunescu magyarellenes költő, Emil Hurezeanu újságíró, Mircea Eliade vallástörténész és filozófus, Neagu Djuvara történész, Cristian Tudor Popescu publicista, Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója, Mircea Cărtărescu író valamint Titu Maiorescu esszéíró és irodalomkritikus.

A harmincnégy nevet tartalmazó listán a huszonhetedik helyen áll Dacian Cioloş kormányfő, a listát pedig a Babeș-Bolyai Egyetem volt rektora, egykori külügyminiszter, Andrei  Marga zárja.

Szociológusok szerint a románok nem igazán értik, mit jelent az értelmiség szó, és azt összetévesztik a népszerűséggel. A szociológus Mircea Kivu szerint a románok értelmiséginek tekintenek mindenkit, aki egyetemet vagy főiskolát végzett. Ezért az ilyesfajta felmérések gyakorlatilag elhibázottak. A jelenlegi közvélemény-kutatásból ugyanis az is kiderült, hogy a városon lakók több mint negyven százaléka értelmiséginek tekinti magát, pusztán azért, mert városi környezetben él.

Băsescu, Vlad Ţepeş és Ceauşescu a legintelligensebbek között 

Az IRES közvélemény-kutató intézet újabb kérdése arra vonatkozott, hogy a megkérdezettek kit találnak a legintelligensebb románnak. A válaszok itt is igen érdekesek. Ebben az esetben a listát Mihail Eminescu vezeti hét százalékkal. Tőle jelentősen elszakadva Henri Coandă következik, mindössze négy százalékkal, a dobogó harmadik fokára pedig az ugyancsak négy százalékot gyűjtő Ion Ţiriac került, Corneliu Vadim Tudor három százalékkal alig maradt le a dobogóról. Az intelligens románok tízes lajstromon ott szerepel még Constantin Brâncuşi, Nicolae Iorga, Victor Ponta, Mihai király, Aurel Vlaicu és Klaus Iohannis.

A huszonkét nevet tartalmazó listán az egy százalékot gyűjtő Traian Băsescu a tizenkettedik, ő ugyanannyi pontot kapott, mint a tizenharmadik helyen álló Nicolae Ceauşescu, Mugur Isărescu, Gigi Becali vagy Ion Iliescu, de egyszázalékos Vlad Ţepes is.

A városon lakó románoknak egyébként nagyon jó véleményük van önmagukról. Ötvenhat százaléka rendkívül, nyolc százaléka pedig nagyon intelligensnek mondotta magát.

A mintacsoport háromnegyed része egyébként a románokat nagyon vagy rendkívül intelligensnek tartja, kétharmada pedig azon a véleményen van, hogy a románok intelligensebbek más népeknél.

A szociológus Mircea Kivu véleménye ennek kapcsán igen sommás: szerinte a kérdés ostobaság, a népek nem intelligensek, csak a népet alkotó emberek lehetnek azok.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?