Szerda az utolsó nap, amikor még dohányozhatunk a kocsmákban

Némely sajtóban megjelent híreszteléssel ellentétben szerdán, március 16-án még lehet cigarettázni a kocsmákban, bárokban, az intézményekben kijelölt zárt helyiségekben - a dohányzást a zárt nyilvános helyekről is kitiltó törvény március 17-én, csütörtökön, azaz szerda éjszaka 12 órától lép életbe.

Az információt a jogászportál, az avocatnet.ro is megerősítette. A portál tájékoztatása szerint a dohányzást szabályozó 2016/15-ös törvény február elsején jelent meg a hivatalos közlönyben, ami azt jelenti, hogy ettől a dátumtól számított 45 napon belül ültetődik gyakorlatba. Kollégánk szerdán Kolozsvár egyik kocsmájában még cigaretta mellett fogyaszthatta kávéját, más lokálok viszont már szerdán eltávolították az asztalokról a hamutálakat.

Dacian Cioloș miniszterelnök szerdán közölte, hamarosan online elérhető lesz az az útmutató, amely pontos eligazítást nyújt arról, mit jelent a gyakorlatban a törvény alkalmazása. Ugyanakkor a miniszterelnök felszólította a kormányfőtitkárt, jelöljön ki egy helyet a szabadban a kormánypalotában dolgozó dohányosok számára.

Itt olvashatja, hol lehet csütörtöktől cigarettázni és hol nem, valamint azt is, milyen büntetésekre számíthat az, aki nem tartja be az előírásokat.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?