Kik fütyülték ki Biró Zsoltot Marosvásárhelyen?

A Magyar Polgári Párt szerint az Erdélyi Magyar Néppárt „bérfütyülői” zavarták meg az MPP elnökének, Biró Zsoltnak a beszédét a Székely Szabadság Napján. Az EMNP ezt a vádat elutasítja.

Megütközését és felháborodását fejezte ki pénteki közleményében az MPP amiatt, hogy a székely vértanúk obeliszkjénél tartott csütörtöki megemlékezésen „felbujtott provokátorok” megzavarták Biró Zsolt pártelnök beszédét Marosvásárhelyen. Álláfoglalásukban arra reagáltak, hogy a Székely Szabadság Napján tartott rendezvényen a politikus a saját hangját sem hallotta a tömegből érkező erős füttyszó és a hangos árulózások miatt.

A MPP szerint a rendbontás mögött az EMNP áll. „Elítéljük az Erdélyi Magyar Néppárt bérfütyülőinek magatartását, akik a marosvásárhelyi megnyilvánulássukkal felmérhetetlen kárt okoztak az autonómia ügyének” – olvasható a közleményben, amely emlékeztet az erdélyi politikai pártok képviselőinek korábbi közös nyilatkozatára. E dokumentum szerint az autonómia szükségességének egységes kinyilatkoztatásán túl a megvalósítás részleteiről nem kívánnak egymással vitát folytatni a 2016-os választási év kampányaiban.

„Mindennek ellenére úgy tűnik, van, akiknek semmi sem drága, pártrendezvénnyé silányítva a Székely Szabadság Napját nem csak a székely vértanúk emlékét gyalázták meg, de az autonómia ügyét is kompromittálták” – szögezi le a közlemény.

Portik Vilmos: a füttyöknek mi sem örültünk

Az EMNP városi szervezetének alelnöke, Portik Vilmos határozottan elutasította azt a vádat, hogy a Néppárt „bérfütyülői” zavarták meg Biró Zsolt beszédét. „A füttykoncertnek mi sem örültünk, szerintünk nem volt ott helye” – jelentette ki a Maszolnak.

A rendbontás felelőseit Portik szerint nem az EMNP soraiban kell keresni. „El kellett volna dönteni, hogy március 10-én a székely szabadságot akarjuk-e ünnepelni, vagy tüntetést szervezünk. Ha pedig tüntetést szervezünk, akkor valami mellett, vagy valami ellen demonstrálunk. Csütörtökön egy kicsit összefolytak a dolgok” – magyarázta.

Portik szerint a történtekről részben Biró Zsolt is tehet, mert reálpolitikusként fel kellett volna ismernie a helyzet. „Nem lepődtem meg azon, hogy kifütyölte a tömeg, de nem örültem neki” – jelentette ki, arra utalva, hogy az erdélyi magyar közösség egy része árulásnak tekinti az MPP közeledését az RMDSZ-hez.

Az EMNP marosvásárhelyi alelnöke értésre adta, hogy csalódott a csütörtöki utcai megmozdulásban. „Nem éreztem azt az eufóriát, mint 2013-ban, a Székely Szabadság Napjának első megünneplésén” – fogalmazott a politikus, vélhetően arra is utalva, hogy a rendezvényen jóval a várakozásokon aluli volt a részvétel.

Kapcsolódók

Kimaradt?