Megtalálták az eltűnt csíkszeredai nőt

Péntek este, Budapesten találták meg azt a 35 éves csíkszeredai nőt, akit közel két hete kerestek hozzátartozói. A család köszöni a több ezer facebookos megosztást, és hálával értesíti a segítőket: az eltűnt személy jól van.

A családot szombat reggel értesítette hivatalosan a budapesti rendőrség, hogy a két hete eltűnt csíkszeredai nő épségben és jól van. Budapesten találták meg, de azt, hogy mikor utazott el a magyar fővárosba és hogyan, illetve mi történt vele két hétig, nem tudni – illetve csak annyit: nem esett baja, senki nem bántotta.

A családtagoknál érdeklődve megtudtuk: a nő a barátnőjénél pihen jelenleg Budapesten, testvére is kiutazott hozzá, és a hozzátartozók most igyekeznek feldolgozni a történteket – ehhez most a nyilvánosság megértését kérik. A közösségi médiás megosztásokért hálásan mondott köszönetet a Maszolnak nyilatkozva az a családtag, akit a keresések idején megadott telefonszámok egyikén értünk el.

„A megosztásokért és az imákért mindenkinek köszönetet mond a család, és Istennek hála, épen előkerült egy 2 milliós lakosú városban: ez isteni csoda, nem tudom másképpen megmagyarázni” – mondta a hozzátartozó. „Ne tudja meg senki, hogy mit éltünk át” – tette hozzá sírva.

Kapcsolódók

Kimaradt?