A román sajtó is foglalkozik a Kolozsváron megalázott magyar lány ügyével

Kiemelten foglalkozik az egyik kolozsvári román nyelvű portál a Mócok úti gyerekkórházban megalázott magyar lány ügyével.

A stiridecluj.ro „Egy kolozsvári orvos elutasította egy lány kezelését, mert csak magyarul beszélt” címmel ismerteti az olaszteleki Sükei Katikával történteket. Mint megírtuk, Ioan Dobrescu ügyeletes orvos számon kérte a lányon a hiányos román nyelvtudását, lekezelően beszélt a hozzátartozóival, akiket azzal is megfenyegetett, hogy kirakják őket az intézményből.

A portál emlékeztet, hogy a szóban forgó orvost 2012-ben 500 lejes hálapénz elfogadásán érték tetten az ügyészek. Ioan Dobrescut felmentette a kolozsvári bíróság, ám az ügyészek fellebbezése nyomán a táblabíróság 2014 decemberében visszaküldte alapfokra újratárgyalásra az ügyet, megváltoztatva a vádak jogi besorolását csúszópénz elfogadására. Jogerős ítélet még nem született.

A gazetadecluj.ro korábbi cikke szerint a sebészt a gyerekkórházba utalt egyik kisfiú felháborodott nagymamája jelentette fel 2012-ben a rendőrségen. A nő szerint Dobrescu csak akkor volt hajlandó megműteni az unokáját, amikor hozzátartozói jelezték, hogy ezt pénzben meghálálják.

A nagymama átadta a kért 500 lejt az orvosnak, és a megjelölt bankjegyeket a rendőrök egy házkutatás során meg is találták az irodájában. A házkutatáson további, valutát is tartalmazó pénzes borítékok is előkerültek. Ioan Dobrescu azt állítja, nem akarta elfogadni a nagymamától az összeget, a nő erőszakkal dugta a zsebébe. Az irodájában talált többi pénzről azt mondta: borítékokban tartja a fizetését az irodájában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?