32 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a MOL, ők hamarosan autót vezethetnek

A MOL Románia 32 nehéz anyagi körülmények között élő fiatalnak téríti meg a gépjárművezetői engedély megszerzésének költségeit.

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a MOL – Jogosítvány a jövőhöz első kiírásának nyerteseit. A program 32, hátrányos körülmények között élő fiatal számára biztosít anyagi támogatást a gépjárművezetői engedély megszerzésével járó költségek (tanfolyam és járulékos kiadások) fedezésére. Ezeknek a fiataloknak munkavállaláskor feltétel vagy előny a gépjárművezetői engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak - tájékoztat a MOL közleményében. 

A Jogosítvány a jövőhöz program első kiírásának lebonyolításában résztvevő partnerszervezetek: Salvați Copiii România, Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, Fundația Principesa Margareta a României és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány.

„A MOL Románia és a partnerszervezetek olyan fiatalok szakmai oktatásának elősegítésére hirdették meg ezt a programot, akik hátrányos körülmények között élnek, és emiatt nem rendelkeznek a képzéshez szükséges anyagi háttérrel. Ebben a korban egy kézzelfogható támogatás csökkentheti a szociális és anyagi körülmények miatt kialakult hátrányt, és segítheti a fiatalokat abban, hogy megértsék a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő képzések és továbbképzések fontosságát. A továbbiakban figyelemmel követjük a program első kiírásának lebonyolítását, és sok sikert kívánunk a fiataloknak a hajtási jogosítvány megszerzéséhez” – nyilatkozta Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Az első kiírásra több mint 150 fiatal jelentkezett az ország 20 megyéjéből, akik többnyire a B kategóriás jogosítvány megszerzésére nyújtottak be pályázatot. Erre a kiírásra a MOL Románia 50 000 lej összértékű támogatást biztosít. A kedvezményezetteket a program lebonyolításában résztvevő öt civil szervezet választotta ki a saját alapszabálya és a hátrányos helyzetű fiatalokkal való többéves munka során szerzett tapasztalata szerint.

A nyertes fiatalok Bukarestből, valamint Bihar, Gorj, Hargita, Hunyad, Ialomița, Kolozs, Kovászna, Maros, Prahova, Szeben és Temes megyéből származnak.

„A sofőriskolák árajánlatai alapján, amelyeket a pályázatokhoz mellékeltek, 32 fiatal támogatására van lehetőség az eredetileg tervezett 25 helyett. Három fiatal pályázott C kategóriás jogosítvány megszerzésének a költségeire, a többiek B kategóriásra. A továbbiakban szerződést kötünk a nyertesekkel, és bízunk benne, hogy a nyár végéig valamennyien sikeresen elvégzik a sofőriskolát. Az eddigi, valamint az elkövetkező hónapok folyamán megszerzett tapasztalatok alapján előkészítjük a második pályázati kiírást, amelyet az év vége felé hirdetünk meg” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A MOL – Jogosítvány a jövőhöz programot A Közösségért Alapítvány szervezi a következő partnerszervezetekkel: Salvați Copiii România, Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, Fundația Principesa Margareta a României és Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. A program anyagi támogatást biztosít 17-25 éves, hátrányos helyzetű fiatalok részére, B, C, D kategóriájú, traktor, trolibusz és villamos gépjárművezetői engedély költségeinek fedezéséhez, akik számára a hajtási engedély feltéte vagy előny a munkavállalásnál, vagy hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában azoknak, akik már dolgoznak. Az első meghirdetésre 2015. november 19-én került sor, a pályázatok benyújtásának határideje pedig 2016. január 19. volt. A támogatások összértéke 50 000 lej.

Kapcsolódók

Kimaradt?