Románia humanitárius segélyt ad Moldovának

Románia humanitárius segélyt ad a Moldovai Köztársaságnak - jelentette be szerdán Klaus Johannis államelnök, miután moldovai kollégáját, Nicolae Timoftit fogadta bukaresti hivatalában.

A megbeszélést követő nyilatkozatában Johannis emlékeztetett, hogy a román parlament tavaly megszavazott egy 150 millió euró értékű visszatérítendő hitelcsomagot Moldovának, de a hatóságok úgy döntöttek, csak akkor folyósítják az első, 60 millió eurós részletet, ha Moldova folytatja a reformokat és az Európai Unió felé vezető útját.

Moldovának több feltételt kell teljesítenie, és Johannis szerint nem lehet tudni, hogy mennyi idő alatt sikerül ez neki. Ezért döntöttek úgy, hogy Bukarest vissza nem térítendő humanitárius segélyt ad Moldovának, amelynek állampolgárai segítségre szorulnak - magyarázta Johannis. Ugyanakkor nem pontosította, hogy miből áll és milyen értékű lesz a segély.

Moldova nehéz gazdasági helyzetben van, amit évek óta több politikai válság, valamint a bankszektort megrázó korrupciós ügyek bonyolítottak.

Az elnöki mandátuma vége fele közeledő Timofti kijelentette: meggyőződése, hogy Moldova előtt egyetlen lehetséges út áll, és az az Európai Unió fele vezet. Jelezte azt is: országa azt akarja, hogy Románia részt vegyen a moldovai energetikai fejlesztésekben, hogy Chișinău is részesülhessen az európai térség stabilitásából.

Johannis úgy vélte, minél több közös gazdasági projektre van szüksége Bukarestnek és Chișinăunak. Példaként említette a két országot összekötő, részben már megépült gázvezetéket, amelynek révén Moldova alternatív energiaforráshoz jut majd.

Kapcsolódók

Kimaradt?