Magyari Tivadar: az új kerettanterv egy kockafejű egér, amit hosszan vajúdó hegy szült meg

Egyenesen sértő, hogy a közvitára bocsátott új kerettantervben a kisebbségi oktatás fontos tantárgyai meg sem jelennek - emelte ki a tervezet egyik legfontosabbank vélt hiányosságát Magyari Tivadar, RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke.

"Az új tervezet alapján egyetlen perccel sem töltenek majd kevesebbet a tanulók az iskolában, mint az utóbbi évtizedekben, egyetlen betűvel sem öntenének a fejükbe kevesebbet, mint eddig, egy grammal nem lesz könnyebb az iskolatáska: a diákok túlterhelése, a tananyag zsúfoltsága ugyanolyan. Ebben sem változott semmi. Abban pedig egyenesen ront a tervezet, hogy az osztályfőnöki órát, a zenei és más művészi foglalkozásokat, a testnevelést bizonyos szinteken nélkülözhetőnek, másodlagosnak tekinti, illetve még kevesebb lehetőséget ad, mint eddig a választható foglalkozásokra azáltal, hogy megtömi a tantervet kötelező tárgyakkal, és minden esetben rögzíti az óraszámot is. Az iskoláknak még kevesebb szabadságot ad a tanrend kialakításában az intézet profilja szerint. A kisebbségi oktatás fontos tárgyai meg sem jelennek, ez egyenesen sértő. Melléktantárgyaknak számítanak, amiket többletóraszámban kell tanulni” – véleményezte Magyari Tivadar az V–VIII. osztályokra vonatkozó új, országos kerettantervet.  

Elmondta, hogy az RMDSZ oktatási főosztálya a szakértőkkel, a megyei képviselőkkel tanácskozott az elmúlt napokban. A szövetség országos vezetőségének a közvitának már ebben a szakaszában az a határozott álláspontja, hogy a három tervvariáns egyike sem fogadható el - olvasható Magyari közleményében. 

A tervezetek nem tudnak túllépni azon, hogy elszigetelt tantárgyakban, tanévekben gondolkodjanak, a korábbi, merev kereteken nem tudnak túllátni - figyelmeztet az oktatásügyi szakértő. Hozzátette, ez félévszázados lemaradás azokhoz az országokhoz képest, ahol a tantárgyak között kapcsolatok vannak, életkori szintek között jól átgondolt vonalvezetés, nem feltétlenül tanévben, hanem tudásszintekben kellene gondolkodni, és ebben semmit sem lép előre az új kerettanterv a régihez képest. 

Magyari Tivadar szerint az új terv nem gyermekközpontú, még csak nem is pedagógusközpontú, hanem ismét táblázat-központú, űrlap-központú, Bukarest-központú. A kerettanterv kialakításával párhuzamosan számos szakértő, köztük sok magyar pedagógus dolgozott az egyes tantárgyak tervén, a kerettanterv azal, hogy a régi koncepciókat követi, ezt a munkát is semmibe veszi - figyelmeztet. 

Magyari szerint felháborító, hogy ehhez a „tervezéshez” öt év kellett. "Teljesen illik ide a latin mondás: a hegy vajúdik, és megszüli az egeret. Ráadásul ez egy kockafejű egér" – tette hozzá az RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke. 

Kapcsolódók

Kimaradt?