Az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós polgármester-választásokat

,,Nem a polgármester legitimitását erősítené, hanem az etnikai hovatartozás kerülne előtérbe” – így jellemezte Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt a kezdeményezést, amely elfogadása esetén Romániában mégsem egy, hanem kétfordulósak lehetnek az önkormányzati választások.

,,Vegyes vidékeken, ott, ahol 25 és 45 százalék közötti a magyar jelenlét, a második forduló nem a polgármester legitimitását erősíti, hanem az etnikumét, vagyis egyértelműen a román jelölt nyer. Amikor kétfordulós polgármester-választások voltak, azt láthattuk, hogy a második fordulóban  természetellenes koalíciók alakultak csak azért, hogy ne a magyar jelölt nyerjen. Ez semmiképp sem a legitimitás növelését jelenti” – véli ügyvezető elnök.

KOvács elmondta, az RMDSZ azért sem támogatja a kétfordulós önkormányzati választásokat, mert ez fölöslegesen megterheli a költségvetést, a milliárdos tételű többletösszegeket hasznosabban is el lehetne költeni.

 A politikus szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy azok a települések fejlődnek, ahol ügyes a polgármester, ez pedig nem függ közvetlenül össze azzal, hogy őt egy vagy két fordulóban választották meg. Emlékeztetett: négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok közvetlenül választották meg a megyei tanácselnököket, nyolc évvel ezelőtt pedig az önkormányzati testület választotta meg őket, a két eset között pedig semmiféle legitimitásbeli különbség nem merült fel.

"Most megint visszatértünk a tanács által választott megyei tanácselnöki rendszerhez, és egyetlen párt sem mondta azt, hogy csökkent volna az elnökök legitimitása” – hangsúlyozta Kovács Péter, aki szerint ez egy újabb populista kezdeményezés, amelybe a román pártok nagyon könnyen belelovalják magukat. Amennyiben úgy tűnik nekik, hogy a döntésük tetszik az embereknek, akkor sokszor a saját, korábbi döntéseiket fölülírva is meggondolják magukat.

Emlékeztetett: a PNL politikusai másodjára gondolják meg magukat a választási törvény kapcsán, hiszen először a parlamentben támogatták a diaszpórában szavazókra vonatkozó előírásokat, majd kihátráltak, most pedig ugyanezt teszik, annak ellenére, hogy korábban már megszavazták az egyfordulós választást. ,,Ilyen politikai környezetben nagyon nehéz a törvényeket figyelembe véve tervezni” – nyilatkozta Kovács Péter, aki kiemelte, a Velencei Bizottság ajánlását megerősítve, az Alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta:  nem lehet egy évvel a szavazás napja előtt a választási törvényen módosítani. ,,Játék közben nem szabad a játékszabályokat módosítani” – nyomatékosított.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?