RMDSZ: a szegény családok is igényeljék az óvodások után járó támogatást

Mintegy 111 ezer 3 és 6 év közötti, hátrányos helyzetű családból származó gyermek részesülhet anyagi támogatásban a kormány döntése értelmében. A jogszabály szerint 50 lej értékű szociális jegyet kapnak azok a családok, ahol az egy főre eső jövedelem kevesebb mint 284 lej havonta. Az alapfeltételek közé tartozik az is, hogy a gyermekek rendszeresen járjanak óvodába.

"Felhívjuk a magyar családok figyelmét és bátorítjuk őket, hogy használják ki a támogatás adta lehetőséget. A kezdeményezés jó és ösztönzően hat azokra a szülőkre, akik nem engedhetnék meg maguknak, hogy gyermekeiket óvodába járassák” – nyilatkozta Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke pénteken. 

Az ügyvezető alelnök kiemelte, a hátrányos helyzetű családból származó gyermekek havonta, szeptembertől júniusig kaphatják meg azt az utalványt, amelyet szüleik élelmiszerre, tisztálkodási szerekre, ruháztatásra és tanszerekre költhetnek el. A szülők kérvényezés és egy nyilatkozattétel útján juthatnak hozzá a támogatáshoz. Fontos: a pénz folyósítási feltételei közt szerepel az, hogy az óvodás igazolt és igazolatlan hiányzásai nem haladhatják meg egy hónapban a tanítási napok felét. A feltételekről bővebben itt olvashat

Magyari Tivadar szerint a kezdeményezés egyértelműen jó, de nehézségekkel is járhat. Ha ugyanis a havi 50 lej bátorítására azok is megjelennek az óvoda kapujában, akik eddig nem jártak oda, ez nagyban befolyásolhatja a magyar óvodai oktatás jelenleg is nehéz helyzetét. A gondot ugyanis az okozza, hogy az óvodák kimutatásai szerint nincs elég hely arra, hogy a három–hat év közötti gyermekeket lakhelyük közelében, maradéktalanul magyarul tanítassák a szülők. "Az is előre borítékolható, hogy lesznek kisebb települések, ahol ezt a segélyt nem fogják tudni a családok igénybe venni, mert egyszerűen nem lesz óvodai hely" - hívta fel a figyelmet Magyari.

Az oktatásért felelős ügyvezető alelnök emlékeztetett, a szövetség már korábban is jelezte, hogy nincs elég hely az óvodákban, éppen ezért ezt mielőbb orvosolni kell. "Az óvodai rendszer tipikus szerkezeti problémákkal küzd: miközben kisebb településeken gyermekhiány miatt évente megyénként tucatnyi óvoda szűnik meg, máshol nincs elég óvoda, illetve nem ott van, ahol a gyermek lakik. Ezeket a problémákat mindenképpen meg kell oldania a kormánynak” – hangsúlyozta Magyari Tivadar.

Kapcsolódók

Kimaradt?