50 lejes utalványt kapnak a rászoruló óvodások

Elfogadta a parlament azt a törvénytervezetet, amely 50 lejes utalványt biztosít a hátrányos helyzetű családoknak, amennyiben gyermekeiket óvodába íratják. A kihirdetésre váró tervezet így ösztönözné a rászoruló családokat, hogy vegyék komolyan gyermekeik oktatását.

Az intézkedés 111 ezer gyermeket érint, és becslések szerint 39 millió lejébe kerül az államnak. A kiadásokat az önkormányzatoknak visszaosztott áfából (TVA) fedeznék.

Az utalványt kizárólag élelmiszerre, ruhára, tisztálkodási eszközökre és tanfelszerelésre lehet költeni.

Azok a családok vehetik igénybe, ahol a kisgyermek betöltötte harmadik életévét, de még nem hat éves, az egy főre eső bevétel pedig nem haladja meg a garantált minimáljövedelmet. Az utalványt csak azok a szülők kapják majd, akiknek gyereke rendszeresen jár óvodába. A feltételekből bővebben itt olvashat.

A tervezet szerint az utalványok kiosztását 2016. január elsejétől kezdik el.

Kapcsolódók

Kimaradt?