Horváth Anna elindulna Kolozsvár polgármesteri székéért

Egyedül Horváth Anna jelentkezett polgármesterjelöltnek Kolozsváron az RMDSZ decemberben meghirdetett castingján, amely hétfőn délután 16 órakor ért véget.

Érdeklődésünkre Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta, Horváth korábban is kifejezte a szándékát a jelölésre. Véleménye szerint alpolgármesterként jól végezte a dolgát az elmúlt években, így természetes volt részéről ez a lépés, és biztos abban, hogy a Megyei Állandó Tanács és a városi szervezet választmánya támogatni fogja jelölését.

"A pályázatot éppen azért hirdettük meg, hogy ha valaki úgy gondolja, tenne a városért és megvan ehhez a kompetenciája, akkor jelentkezzen" - fogalmazott Csoma Botond.

Az Erdélyi Magyar Néppárt városi és megyei vezetői hétfőn azt kérték: "az RMDSZ politikusai tegyenek meg mindent azért, hogy ne csak saját pártjuk, hanem mindannyiunk közös jelöltjére szavazhassunk az idei önkormányzati választásokon." Mint írták, nem az RMDSZ politikusai, "hanem a teljes kolozsvári magyarság kell polgármester-jelöltet válasszon. Jogos elvárásunk, hogy az RMDSZ saját pártérdekeit ne helyezze közösségünk érdekei elé, s felelős politikusokként fogadják el felkérésünket a választásokat megelőző tárgyalások megkezdésére."

A közleményre reagálva Csoma elmondta, a pártok közti együttműködés nem a megyei elnök feladatkörébe tartozik, ugyanakkor Horváth Anna jó jelölt, akit minden kolozsvári magyar támogathat. "Úgy érzem, ő nemcsak az RMDSZ jelöltje, hanem minden kolozsvári magyaré" - fogalmazott.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?