Elemzők: kicsi az esélye az EMNP által javasolt választási párt létrehozásának

Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon az erdélyi magyar pártok.

Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. "Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot" - jelentette ki az elemző. Hozzátette, hogy az RMDSZ és az EMNP között "együttműködési versengés" folyik. "Mindkét fél a pozícióinak a feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad" - állapította meg Bakk Miklós.

A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai - melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre - azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat. "Ez azt is jelenti, hogy ha nincs együttműködés, az erősebb felet fogja támogatni" - fogalmazott Bakk Miklós, aki szerint az RMDSZ ma sokkal előnyösebb helyzetben van a magyar kormánnyal való együttműködés tekintetében, mint korábban volt.

Kiss Tamás: ezt még az EMNP sem hiheti

Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári kisebbségkutató intézet kutatója is úgy látja, hogy maga az EMNP sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. "A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg" - magyarázta az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni.

Hozzátette: nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg.  Kiss Tamás úgy vélte: segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette: az RMDSZ ellenzékeként megszületett MPP és EMNP eddig "a magyar nemzetpolitika támogatásával" tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és mára az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.

A szociológus szerint az RMDSZ, tudatában annak, hogy budapesti pozíciói megerősödtek, kevésbé kényszerül a megegyezésre, mert abból indulhat ki, hogy az EMNP-nek amúgy sem lesz erőforrása egy hangsúlyos választási részvételre. Hozzátette, a megegyezés elvárása az EMNP-t lökheti abba az irányba, hogy nagyobb kompromisszumkészségről tegyen tanúbizonyságot.

Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy választási párt létrehozását javasolták az RMDSZ-nek, amely a nyári önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon is megteremtené a lehetőséget a közös indulásra. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke csütörtökön bírálta az EMNP javaslatát, és kijelentette, hogy az RMDSZ ragaszkodik a társadalomszervezői szerepre is alkalmas szövetségi struktúrához. Azt is hozzátette azonban, hogy folytatják a tárgyalást az EMNP-vel.

Kapcsolódók

Kimaradt?