36 millió eurót költöttek a romániai családok szilveszterre

Közel 36 millió eurót költöttek el a romániaiak szilveszteri bel- és külföldi utazásra. A Turisztikai Munkáltatók Szövetségének jelentése szerint 147 ezren köszöntötték az új évet valamelyik hazai üdülőhelyen. Ők összesen több mint 140 millió lejt költöttek, ami 1,5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest.

Egyre növekszik a népszerűsége a gyógyfürdőknek, több mint 28 ezer romániai vette igénybe valamelyik hazai létesítmény szolgáltatásait szilveszterkor, 4 százalékkal többen, mint egy évvel ezelőtt. A gyógyfürdők mellett a tengerpart és a Duna-delta is több turistát vonzott, mint tavaly.

A legtöbb szálláshelyet vidéken értékesítették: 52 ezer turista – 8 százalékkal kevesebb, mint tavaly – foglalt szobát panzióban. Enyhén, de csökkent a síelős (36 ezerre) és a nagyvárosi szilveszterezők (30 ezerre) száma is. A legkeresettebb szilveszteri utazási célpontok Prahova völgye, Brassópojána, Szebenjuharos, Rânca, Straja Călimăneşti, Félix, valamint Törcsvár, Máramaros és Bukovina régiói voltak.   

A hazai szilveszteri mulatságok ára az egy évvel ezelőttihez képest átlagban öt százalékkal növekedett. A Turisztikai Munkáltatók Szövetségének adatai szerint a hazai utazási irodák szervezésében 8 200 romániai töltötte külföldön a szilvesztert – ez öt százalékos visszaesést jelent a tavalyhoz képest –, ők összesen 4,8 millió eurót költöttek.   

Kapcsolódók

Kimaradt?