Szőke Domokos: „A legnehezebb az igazságtalanságot elviselni”

Csíkszereda tisztségéből felfüggesztett alpolgármestere, Szőke Domokos várja, ahogyan a gyerekei is mondják: mikor engedi már az ország, hogy dolgozzon a városnak. A portálunknak adott interjúban azt is elmondta: tanulságos leckeként próbálja felfogni a helyzetét, és igyekszik folyamatosan képben maradni a város közigazgatásában történő fejleményekkel, hogy visszatérésekor – amiben bízik –, folytathassa a munkáját.

Részt vett az önkormányzat november 26-i ülésén. Hogy érezte magát a tanácsteremben?

Ez már a harmadik alkalom, hogy ott voltam. Mostanra már leegyszerűsödtek a dolgok, de még mindig van bennem egy kis izgalom, hogy vajon mi fog történni, lesznek-e kellemetlen pillanatok, esetleg el kell-e jönnöm onnan. Ugyanakkor, mivel még ismerem a város problémainak részleteit, a polgármesteri hivatal pozitívumait, hiányosságait, gondjait, az üléseken nem tudok kellőképpen hatékony lenni, hiszen visszafogott vagyok, hogy kerüljem el a látszatát is annak, hogy megjött az ember, aki „mindenhez ért”, megint okoskodik.

Kezdetben nagyon aggasztott, hogy mi lesz a betervezett, elkezdett munkálatok sorsa. Mi lesz a hargitafürdői felújítással, hőszigetelésekkel, a közművesítésekkel, a hivatal működésével… Próbáltam a folyamatban levő ügyeket átgondolni, valamilyen szinten átadni. Összesítőket írtam a megoldásra váró gondokról, és arról, hogy melyek a halaszthatatlan és halasztható ügyek. De jött a felfüggesztés, és az, hogy Antal Attilával nem beszélhetek, így hát be kellett látnom, nem áll módomban a munkaterepet átadni - ami még egy kisebb felelősséggel bíró munkahelyen is normális lenne – hacsak nem akarom bezáratni magam. Mert kiderült, csak értelmezés kérdése, hogy egy tanács, egy javaslat mikor minősül alpolgármesteri utasításnak – amit nem gyakorolhatok, és amiért utólag magyarázkodnom kellene a törvényszéken –, és mikor egy polgári vagy akár tanácsosi észrevételnek.

Vigyáznom kell, mert folyamatos megfigyelés alatt vagyok, és továbbra is megvannak a “jó szándékú” feljelentőim is. Hiszen míg házi őrizetben voltam is jelentettek fel, hogy a városban láttak, illetve később volt kellemetlen történet is Hargitafürdőn, ahova kihívtak egy munkálathoz véleményt mondani, és ahogy megérkeztem, rá pár percre már jött az autó, négyen szálltak ki belőle, filmeztek, és írták a jegyzőkönyvet, és kérdeztek, hogy milyen minőségemben, mit csinálok ott.

Így hát csak önkormányzati képviselőként, korlátolt lehetőségek között ugyan, de próbálom hasznosítani a város számára – már amennyire igény is mutatkozik rá – azt a tapasztalatot és tudást, amit az elmúlt 11 évben összegyűjtöttem.

Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere és Szőke Domokos alpolgármester ellen június közepén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség. Mindketten ártatlannak vallják magukat. Ráduly még a vádemelés napján benyújtotta becsületbeli lemondását, Szőke egy bírósági döntés értelmében nem láthatja el az alpolgármesteri teendőit. A volt polgármestert három rendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. Mindketten hatósági felügyelet alatt vannak, és legközelebb 2016. január végén kérhetik ismét a kényszerintézkedés feloldását.

Közel féléve kezdődött az eljárás ön és Ráduly Róbert polgármester ellen. Min ment azóta keresztül?

Volt hajnali házkutatás, 24 órásfogva tartás, bilincs, háziőrizet. Törvényszéki tárgyalásokra jártam, járok - bár még érdemben a tárgyalás nem kezdődött el -, próbálok érvényt szerezni az alkotmányos jogaimnak.

Az első napokban felmerült bennem, hogy ez már az a szint, amikor az ember veszi a kalapját, földhöz vágja, és tovább áll, de pár napra rá - főleg mikor kezdtek érkezni a pozitív visszajelzések – úgy éreztem, hogy ez a döntés nem csak rólam szól, ez az ügy másról is szól.

Úgy látom, hogy ez közösségi ügy is, és ilyenkor nem szoktam félreállni. Az önkormányzati társaimnak felajánlottam a lemondásom, de nem fogadták el, ugyanakkor a polgármester is a tárgyaláson elmondta, hogyha őt nem is engedik vissza, bár engem engedjenek, hiszen rengeteg a tennivaló a városban. Ezeket összevetve még kitartok a gáton, de hogy jövőre újra indulok-e, az már kérdéses.

Kezdetben, míg friss volt a seb: nem néztem tévét, nem olvastam újságot, nem használtam számítógépet, telefont, valósággal irtóztam ezektől, a gondolattól, hogy figyelnek, hallgatnak, követik, hogy hátha valamit vétek a bírósági végzés ellen. Ugyanakkor a hivatali telefont leadtam, és a hivatali e-mailcímemet sem követem, hogy ebből se legyen baj. Sajnos ezáltal kissé elszakadtam azoktól is, akik aggódtak értem, érdeklődtek utánam.

De pozitív hozadéka is volt a történetnek: lelassult körülöttem a világ. Több időm van a családra, magamra, ismerősökre, elbeszélgetni az emberekkel az utcán. Önkénteskedtem, volt időm az otthoni dolgokra, meszeltem, kertészkedtem, házimunkát végeztem: főztem, takarítottam, mosogattam, mostam, vasaltam...olvastam. Több idő jut, jutott a gyerekekre: tanultam, játszottam, edzésekre, mérkőzésekre jártam velük. Szerencsére őket nem viselte meg annyira az ügy, sem a hajnali „házi látogatás”. Érdekességként élték meg, megértik azt, hogy most anyagilag is szűkösebb körülmények között kell élnünk. Követik az eseményeket, figyelik a tárgyalások kimenetelét, és rendszeresen kérdik, hogy „mikor engedi az ország, hogy dolgozhassak a városnak”.

Év vége közeledik. Milyen mérleget vonna? És milyet a harmadik mandátuma vége felé?

Már januárban látszott, hogy 2015 egy nehéz, pörgős év lesz. Nem fogunk unatkozni. Talán a legkeményebbnek látszott a 12 évből. Látszottak a gondok, amivel meg kell küzdeni. Álmatlan éjszakáim voltak, hogy megoldásokat találjunk és zárjunk még egy jó évet, és egyszer csak ... összekuszálódtak a dolgok. Rengeteg időm lett.

Tudom, és a mondás is tartja, hogy senki nem pótolhatatlan. De azt a rengeteg vesződést, egyeztetést, utánajárást, a részletek megoldását, kibogozását, nem látom, hogy a hivatal pótolni tudta volna. Ezért a kivitelezés határideje, a munkálatok minősége, a lakók megelégedettsége is megsínylette a helyzetet. Ugyanakkor olyan munkálatok és tervek maradtak el, melyeken, úgy érzem, hogy tudtam volna segíteni. És sajnos, lesz olyan munkálat, amit ebben a mandátumban szerettünk volna befejezni, de már el sem lehetett kezdeni.

Focis hasonlattal élve: nem egy könnyen átvészelhető kiállítás történt a város életében, kevesebb játékos maradt a pályán, és megritkult a csatársor, a védelem, de a középpálya is. Csoda, hogy bírják ilyen feltételek mellett a volt kollegáim. Persze lesz, és van olyan is, aki ilyenkor inkább lazít, mert a számonkérés elmaradt, de akár cégek is kerülnek, akik felszusszantak, hiszen úgy érzik, nyugisabb lett az életük. Valamint vannak, akik épp kihasználjak a helyzetet, mert most lehet azt is, amit eddig nem lehetet. Van, akinek jobb lett, és vannak, akiknek nehezebb.

Nem egy szokványos év vége, sem egy 12 év kemény munkájához méltó végső esemény. Nehéz így mérleget vonni. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor ugye sok emberben – főleg azokban, akik el sem tudjak képzelni, hogy létezhet tisztességgel elvégzett munka - ott mocorog a kérdőjel. Van, mikor bármit mondhat az ember, nem ugyanaz jön le a hallgatóságban, az olvasóban. Hiszen bolond világot élünk. A hitetlenkedések, felháborodások, feljelentések idejét éljük újra, akár kisebb közösségi szinteken is, ami torzítja az eseményeket. Lakószövetségi vezetőkre, orvosra, tanárra, de még kisfoglalkozású emberekre, mint egy fociedzőre, de egy szomszédra is, akar csak vélt dolgokért, könnyen rájár a rúd. És sajnos az ártatlanság vélelme megint nem elég. Bár a közösségnek minden hasznos emberre szüksége lenne, oda kerülünk, hogy már nem találni lelkes embereket, akik a közösség érdekében vállalnának munkát. Ugyebár, aki dolgozik, az tévedhet is, és erre ma már nagyítókat gyártanak, hogy megnézzék, és könnyen megtalálják, hogy pontosan hol tévedtél. Ha ehhez a haragosaid is segítséget nyújtanak, már visznek is egy szép reggelen.

Meglátásom szerint a közösség látja ennek nagy kárát, de úgy néz ki, hogy ez most nem szempont – vagy mégis az lenne a szempont?! –, nem jön, hogy elhiggyem. Mert egyetértek én is, jó, ha hull a férgese, de úgy gondolom, hogy emberi életeknél nem helyes a „fűnyíró elv”. Persze, egészen más, ha egy év végi jelentésben vagy a statisztikában csak a mennyiség a fontos, ilyenkor egy-két „kis apró” járulékos kárra mindenki vonja a vállát, gondolják: belefér.

Mi változott meg a gondolkodásában? Ha van valami, amire rádöbbent az eltelt időszakban, ami emberileg is tanulságos, kérem, ossza meg.

Megerősödtek bizonyos emberi értékek: hogy fontos az ember számára a hit, a bizakodás.

Túl vagyok egy pár megpróbáltatáson, de rengeteg a pozitív élményem is. Voltak, vannak, akik mellettem állnak, segítettek, segítenek, meglátogattak a házi őrizetben, olyan emberek is, akikre nem számítottam. Ismerősök, ismeretlenek állítanak meg az utcán, biztató szavakkal, emberek, akik imádkoznak értem. Ez meghat és erőt ad. Erőt ad a talpon maradásban és abban, hogy ne adjam fel. Hogy megtaláljam az események értelmét, hogy higgyem, érdemes küzdeni. És hogy a közösségért - bár egyre nehezebb - nem csak érdemes, hanem kötelesség is küzdeni – ahogy Nagy Zsolt is mondta. Bár van olyan mondás is, hogy minden jó tett elnyeri méltó büntetését, vannak jelek, amik arra is mutatnak, hogy az ember, ha valami pozitívat ad, azt előbb-utóbb visszakapja, még ha nem is ott és akkor ahol vagy amikor várja.

Tudom, hogy az esetem nem szenzáció, ennél nehezebb megpróbáltatáson mentek át nagyszüleink annak idején, és mennek át nap mint nap emberek, családok. Igyekszem én is ez szerint viszonyulni hozzá, újraértékelni magam, az életem.

Pozitívan próbálom megélni a dolgokat. Arra is gondoltam, hogy ha nem ez történik velem, lehet, hogy pár hónap múlva a mentő vagy a helikopter vitt volna el - a sok stressz miatt - agyvérzéssel vagy szívinfarktussal. Hiszen nem egy példa volt mostanában, hogy egész fiatalon hagytak itt bennünket ismerősök, vezető beosztásban levők, akár hasonló okokból is.  Ehhez képest én megmenekültem.

Hibáztat valakit vagy valamit a fél éve elhúzódó kellemetlenségekért?

Általában magamban szoktam keresni a hibát. És előfordul most is, amikor keresem, hogy mit tévedtem, mit kellett volna máskeppen tennem, egyáltalán szüksége van-e a városnak, a társadalomnak olyan emberekre, mint én? De nem hibáztatok senkit. Próbálom egy tanulságos leckének felfogni, amit bizonyára fel kell majd használnom még valahol az életben. Lehet, ez egy jel, amit meg kell szívlelni, a tanulságokat le kell vonni, visszább kell venni az iramból. És valószínű, hogy más nem tudott volna a taposómalomból kiemelni, 8 hónap „szabadságra” küldeni, mikor eddig 11 év alatt nem pihentem ennyit. Vasárnap is dolgoztam, évente a maximum 10 nap szabadságot úgy töltöttem le, számítógép és telefon közelben, hogy ha döntést kell hozni, mindig témában és elérhető legyek, ne kelljen majd tüzet oltani, ha hazajövök. De olyan is volt, hogy a családot a tengeren hagytam, és egy pár órára hazajöttem, mert halaszthatatlannak láttam egy megbeszélést egy munkálatnál.

Mi zavarja a leginkább a jelenlegi helyzetben? Mi a legnehezebb?

Többnyire biciklivel és gyalog járom a várost, hiszen erre is van időm. Figyelem a folyamatban lévő munkálatokat, mi hol tart, hiszen továbbra is érdekel a város sora, és gondoltam, hogyha mégis visszaengednek dolgozni, képben is legyek. Zavart, ha valami olyat láttam, ami megelőzhető lett volna, vagy ha más körülmények között segíthettem volna rajta. Valósággal fájt, mikor egy munkálatnál láttam, hol van egy nem oda való cső, egy cölöp, egy szegélykő, egy ferde aknatető, egy nem megoldott vízelfolyás, csatlakozás, egy rossz szín…

Talán a legnehezebb az igazságtalanságot elviselni. A tehetetlenség, hogy az ember hiába próbál a legjobb tudása szerint cselekedni a közösségért, mindig valamivel szembekerül. De hát, ha ebbe is jól bele gondolok, rájövök, hogy sosem adjak ingyen az ilyen dolgokat.

Ha visszaforgatható lenne az idő, meddig menne vissza? Miért?

Nem szeretek megfutamodni a megpróbáltatások elöl. Csak ezért nem utaznék vissza az időbe. Úgy élem meg, hogy ennek bizonyára valamiért így kellett történnie. Ugyanakkor igyekeztem az elmúlt években úgy dolgozni, hogy tetteim utólag is vállalhatóak legyenek. Nem látom, hogy lenne valami olyan nagy dolog, amin az időben visszamenve változtatnom kellene. De talán egy két magánbeszélgetésben vagy telefonbeszélgetésnél pontosabban fogalmaznék a jegyzőkönyv kedvéért.

Mit kér karácsonyra az angyaltól?

Először is köszönöm, amit eddig kaptam. Köszönöm mindazoknak, akik mellettem vannak, segítettek, támogatnak, biztatnak, együtt éreznek, imádkoznak értem.  Páromnak, családomnak: egészséget, magamnak: erőt, bölcsességet, hogy szerencsésen túl lehessek ezen a megpróbáltatáson. Ugyanakkor áldott, békés karácsonyt, és egy boldogabb új esztendőt kívánok mindenkinek.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?