Bemutatta új csapatát a KMDSZ elnöke

Megtartotta 2015-ös közgyűlését a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) csütörtökön. A zsúfolásig telt teremben Rés Konrád Gergely, a KMDSZ elnöke mutatta be új csapatát, az elmúlt év eredményeit és újításait, illetve a vezetőtanács által előzetesen iktatott alapszabályzat-módosítási javaslatokat – közölte pénteken diákszövetség.

A közgyűlésen kezdetén a KMDSZ elnök köszöntötte a jelenlevőket, majd a 102 regisztrált tagból jelen levő 66 megszavazta Krippán Kingát, a KMDSZ volt vezetőtanácsi és jelenlegi ellenőrző testületi tagját mint ülésvezetőt. A napirendi pontok megszavazása után Rés Konrád Gergely számolt be a KMDSZ elmúlt évéről, megemlítve az eddig több mint 6000 diáknak tömegközlekedési előnyöket és kedvezményeket nyújtó A kártyát, az Európa Ifjúsági Fővárosa címnek köszönhető eseménybővítéseket és új rendezvényeket (a Kolozsváron megszervezett OTDK-szekciót, a Nemzetközi Diákolimpiát, az I. Kolozsvári Utcazene Fesztivált és sok más rendezvényt), melyek szervezésével a KMDSZ foglalkozott.

Emellett tájékoztatott a KMDSZ irodáinak és szakosztályainak eredményeiről, valamint beszámolt arról, hogy idén létrejött a számítógépes játékokkal foglalkozó eSports, de a színisek frissen alakult Színfolt nevű szakosztályát is bemutatta. Az elnök Tepfenhardt Betinának, a KMDSZ pénzügyisének adta át a szót, ő a 2015-ös év pénzügyi beszámolót tartotta meg, aki – miután a kiadásokról és bevételekről beszélt – azt is elárulta, hogy a megmaradt összeget a KMDSZ-iroda felszerelésének fejlesztésére fordítják. A beszámolók elfogadása után Kisgyörgy Réka jelenlegi elnökhelyettes ismertette az alapszabályzat-módosítási javaslatokat, melyeket a jelenlevő regisztrált tagok egyöntetűen elfogadtak.

A következőkben az új vezetőtanácsi jelölteket, illetve az Ellenőrző Testület tagjait ismerhették meg a jelenlevők. A szavazás után kiderült, a regisztrált tagok jóval több mint 2/3-adának a bizalmát elnyerték a jelöltek, így mindenki elfoglalhatja pozícióját 2016. február 15-e után. Ekkor az új elnökhelyettes Székely Kinga lesz, aki továbbra is a szakosztályokért felel, Kisgyörgy Réka lesz az új pénzügyis, Lokodi Katalin a tanügyért, Andacs Zsolt-Levente a tagságért, Belényesi Hunor programokért és kultúráért, Buryán Tünde PR- és kommunikációért, Tasnádi Márta Karrierirodáért, Lőrincz István pedig a Sportirodáért lesz felelős. Az Ellenőrző Testület tagjai Antal Géza, Borzási Sarolta, Gödri Csilla, Krippán Kinga és Tepfenhardt Betina lesznek jövő év februárjáról.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?