Lemondott a Maros megyei EMNP éléről Portik Vilmos

Jóval a mandátuma lejárta előtt lemondott tisztségéről az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke. Portik Vilmos a Maszolnak nyilatkozva nem tagadta, hogy nézeteltérései vannak az EMNP országos elnökségének több tagjával.

A marosvásárhelyi előválasztásokon is induló politikus portálunknak azzal indokolta lemondását, hogy nem tud teljes emberként foglalkozni az EMNP városi és a megyei szervezetivel, a pártépítkezéssel. „A megyei elnöki tisztség teljes embert kíván, különösen annak fényében, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök meglepő határozottsággal utasítja el a marosvásárhelyi koalíciót. Így nekünk így arra kell készülni, hogy saját erőből juttassunk be tanácsosokat a helyi önkormányzatba” – magyarázta.

Értesüléseink szerint Portik Vilmos távozásának hátterében az áll, hogy személye kényelmetlenné vált az EMNP országos elnöksége számára, és voltaképpen meggyőzték arról, hogy mondjon le. „Nem nagyon győzködtek arról, hogy mondjak le. Már az előválasztási kampányban is megfogalmaztam: az volna az igazán hasznos, ha csak a párt marosvásárhelyi ügyeivel tudnék foglalkozni” – reagált  a felvetésünkre.

Portik azonban nem tagadta, hogy vannak nézeteltérései az EMNP országos vezetőségének több tagjával. A Maszolnak elmondta, a testületnek vannak olyan tagjai, akikkel határozottan nem tud együttműködni. Tájékoztatása szerint a konfliktusok gyökerei a 2012-es helyhatósági választásokig nyúlnak vissza, és kifejezetten a marosvásárhelyi helyzettel kapcsolatosak. „Valójában a tavalyi tisztújító kongresszus hozott egy teljesen más fajta viszonyt köztem és az országos vezetőség között” – fogalmazott a politikus arra a kongresszusra utalva, amelyen Szilágyi Zsoltot választották meg országos elnöknek.

A Székelyhon beszámolója szerint a  Maros megyei EMNP-szervezet élére Bereczki Ferenc építészmérnök került, akinek kérésére Portik Vilmos elvállalta az alelnöki titsztséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?