Kolozsváron 15. alkalommal szervezték meg a Várom az Urat Adventi Zenefesztivált

Tizenöt éve minden advent második szombatján a Várom az Urat Adventi Keresztyén Zenefesztivál segít a kolozsváriaknak, de távolabbról érkezőknek is a karácsonyvárásra hangolódni. Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) december 5-ére négy együttest hívott meg a Diákművelődési Ház színpadára: Munkácsról (Amaro Del), Szászrégenből (Sófár) és Kolozsvárról kettőt is (Kobak és KEL Zenecsoport). Mintegy ezer emberrel énekelték együtt az ismerős dalokat.

A zajos és csendes találkozásoknak is teret kínáló rendezvényen a zene mellett áhítat is várta a betérőket. Szegedi László kőhalmi lelkipásztor, az egyházkerület missziói előadója, a brassói egyházmegye esperese napjaink felkavaró politikai eseményeivel párhuzamban beszélt arról, hogy milyen történelmi események között, emberi hiúságtól és nagyravágyástól övezve történt az első advent, mégis Mária milyen alázattal és lelki örömmel tudott várakozni – ugyanígy a ma emberének is a háttérben kell keresnie és lehet megtalálnia a békét hozó Megváltót.

A koncerttermen kívül vásárteret rendeztek be, ahol , gyertyatartókat, gyertyákat, képeslapokat, ékszereket, különböző kézműves, illetve adventhez, karácsonyhoz kapcsolódó termékeket lehetett kapni, természetesen a könyvstand sem hiányozhatott.

Egy különleges gyűjtőponton a születésnapos fesztivál teli dobozokat várt, amelyeket azonban nem magának tart meg, hanem továbbajándékoz rászoruló és árvaházban élő gyermekeknek. Gál Adél, az IKE alelnöke így vallott az Ajándékozz örömet projekt tervének születéséről: „A munkatársakkal beszéltük, hogy mi már annyi ajándékot kaptunk a fesztivál által, hogy szeretnénk tovább adni ebből.” Az ajándékdobozokat december 20-ig még el lehet juttatni az IKE kolozsvári irodájára (Mócok útja 84. szám).

Gál Adél öt éve önkéntes szervezője a fesztiválnak, amikor bekapcsolódott, még marosvásárhelyi középiskolás volt: „így még inkább vonzott, volt egy nagyon jó hangulata annak, hogy felkerekedni, és eljönni Kolozsvárra” – emlékezett vissza. Több gyülekezet lelkipásztora is megszervezte, hogy fiataljaik egy-egy csoportjával Kolozsvárra utazzon ebből az alkalomból, ugyanakkor a rendezvény szervezői is tettek lépéseket: más-más helységekben is támogatták az adventi fesztiválozást. Székelyudvarhelyen november 29-én tartották a második helyi Várom az Urat Zenefesztivált.

A fesztivált először 2001-ben szervezték meg, akkor még csak három együttessel. Ezek közül az egyik a Szikra volt, amelynek billentyűse, Takács Zoltán így emlékezik a kezdetekre: „Nem az volt a cél, hogy fesztivál legyen belőle, hanem egy dicsőítő est akart lenni, amikor összeültünk adventre hangolódni. Elvárásainkon felüli számban jöttek el az emberek, és akkor gondolkodtunk el rajta, hogy érdemes lenne adventi fesztivált szervezni. Látni annyi embert, önkénteseket, szolgáló együtteseket, nagyon felemelő, nagyon bátorító”.

Több fesztiválozó is aláhúzta: a sok-sok ének-, gitár-, dobszón, a vásártér zsibongásán mindig átszűrődik az ünnep csendje, a várakozás időszakában ez igazi lelki feltöltődés. Ugyanakkor sokan azt is megemlítették: vannak emberek, akikkel ha egész év folyamán nem is futnak össze, itt biztosan találkoznak.

Kapcsolódók

Kimaradt?