Vádat emeltek a Kárpátia zenekar frontembere ellen Csíkszeredában

Bíróság elé állította szerdán a csíkszeredai ügyészség a Kárpátia rockzenekar frontemberét. Petrás János Lászlót fasiszta, rasszista és xenofób eszmék terjesztésével, illetve háborús bűnösök dícsőítésével vádolják – idézte az Agerpres a vádhatóság közleményét.

Az ügyészek szerint a „nacionalista és románellenes” repertoárjáról ismert Kárpátia zenekar énekese a 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjükön nacionalista eszméket népszerűsített, nemcsak a dalok szövege révén, hanem a számok közötti szünetekben, a közönséggel folytatott párbeszédben. (Alább a csíkszeredai koncert egy részlete tekinthető meg.

A vádhatóság szerint Petrás János László a koncerten a románok ellen tüzelte fiatal hallgatóságát, „etnikai intoleranciára és erőszakra buzdított”. Sőt arra biztatta a közönségét, hogy fegyverrel szerezze vissza Magyarország által Trianonban elveszített területeket.

A Kárpátia az egyik legismertebb nemzeti rockzenekar. Leggyakrabban nacionalista, a nemzeti öntudaton és büszkeségen alapulnak szövegeik, dalukban gyakoriak a nyíltan revizionista és homofób utalások. Ők írták egyébként a szélsőjobb Magyar Gárda indulóját is. A magyar társadalom egy részét megbotránkoztatta, hogy a Petrás tavaly magas rangú állami kitüntetést kapott.

Kapcsolódók

Kimaradt?