Fokozott rendőri ellenőrzéssel zajlik az EMI-tábor

A romániai hatóságok fokozott ellenőrzése közepette zajlik vasárnapig a székelyföldi Borzonton az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett 9. EMI-tábor.

Soós Sándor, a tábor főszervezője az MTI-nek elmondta, a rendőrség megannyi csoportja ellenőrizte a tábort. Némelyik csoport fegyvereket és robbanószereket keresett, mások a szervezők számítógépein futtatott programok törvényes használatát ellenőrizték, de kiszállt a táborba a gazdasági rendőrség, a pénzügyőrség, a tisztiorvosi szolgálat, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság és a Román Hírszerző Szolgálat is.

„A szervezésben semmi kivetnivalót nem találtak, a hivatalos jegyzőkönyvek kiállítása után el is mondták, hogy kínosnak érzik a fellépésüket, de ez a parancs" - említette meg Sós Sándor. A főszervező büszkén említette, hogy a hatósági ellenőrzésekből a tábor résztvevői ma már alig vesznek észre valamit. Legfeljebb a szokatlanul sok vasalt inges, és többnyire románul beszélő személyre figyelhetnek fel - mondta el Sós.

Soós Sándor hozzátette, idén kevésbé foglalkozott a román sajtó a táborral, mint tavaly, amikor az interneten ismeretlenek egy éleslövészet képeit tették közzé azzal a szöveggel, hogy az EMI-táborban fegyveres harcra készítik fel a résztvevőket. A főszervező szerint az internetes rémhírkeltők ellen tett feljelentésükre azóta sem kaptak választ.

A tábor egyik jellegzetessége, hogy egyre többen jönnek családdal, kisgyermekekkel. A szervezők ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeknek is hasznos elfoglaltságot biztosítsanak. Megállapítása szerint a Kárpátia péntek esti koncertje vonzotta eddig a legtöbb érdeklődőt. Ezen mintegy 3500-an vettek részt.

Soós a vasárnapra tervezett autonómia napot említette a tábor újdonságának. Elmondta, az EMI-tábornak az elmúlt években csak magyar előadói voltak, még az esti koncerteken is magyar együttesek zenéltek, magyarul. A vasárnapi autonómia-napra most dél-tiroli, katalán és baszk előadókat is meghívtak. "Az autonómia olyan ügy, amelynek kivívásához szükség van a külföldi partnerekre" - magyarázta az újdonságot Soós Sándor.

Kimaradt?