Már Raed Arafat fejét is követelik a bukaresti tragédia miatt

Nem kíván lemondani tisztségéből Raed Arafat belügyi államtitkár miután kiderült, hogy az alárendeltségébe tartozó katasztrófavédelmi felügyelőségnek tudomása volt az október végén leégett bukaresti Colectiv klub létezéséről, de mégsem tartott ott ellenőrzéseket.

Az eddig 60 halálos áldozatot követelő tűzvész estéjén maga Arafat nyilatkozta azt, hogy a felügyelőség nem tudott a klubról. Azonban szerdán napvilágra került egy szeptemberi irat, amely szerint az egyik legnagyobb koncertszervező cég szeptember 23-án meghívta a tűzoltóságot, ellenőrizze a szórakozóhelyet, mert többnapos rendezvényre készült, amelynek minden estéjén legalább kétezer embert vártak. A felügyelőség ezt mégis elmulasztotta megtenni.

Az eset következtében belső vizsgálatot indítottak a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőségnél, amelynek vezetőit felfüggesztették tisztségükből, és szerda este kihallgatta őket az ügyészség. Az újságírók megkérdezték Raed Arafatot: nem érzi-e úgy, hogy a történtek után távoznia kellene posztjáról.

Az államtitkár elnézést kért, amiért a tragédia estéjén félretájékoztatta a közvéleményt, de közölte, hogy nem mond le. Azt mondta, maga is téves információkat kapott akkor a felügyelőség vezetőitől. „Nem érzem úgy, hogy hibáztam. Lemondásom azt jelentené, hogy menekülök a felelősségtől” – fogalmazott Raed Arafat.

Mint ismert, Dacian Cioloș miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy nem térhetnek vissza posztjukra a felügyelőség állásukból felfüggesztett vezetői. Ugyanakkor a szerdai kormányülésen utasította a belügyminisztert, készítsen szerkezeti átalakítási tervet, amelynek értelmében átalakítják a katasztrófavédelmi felügyelőséget, főleg a megelőzési tevékenységét illetően.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?