Sepsiszentgyörgyi felvonulásra hívja híveit az Új Jobboldal

Idén is sepsiszentgyörgyi felvonulásra hívja híveit december elsejére, a román nemzeti ünnepre a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal szervezet - írta hétfőn a Székely hírmondó című napilap.

A párt honlapján közzétett felhívásban mindenkit arra biztatnak, hogy Kovászna megyében "a sepsiszentgyörgyi románok mellett" ünnepelje Románia nemzeti ünnepét. A tervezett felvonulás miatt felháborodásának adott hangot Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi vezetője, aki 2014. december elseje után feljelentést tett az Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi szélsőséges megnyilvánulásai ellen.

"Ha az Új Jobboldal szélsőségesei a román közösség helyi tanácsban jelen lévő, legitim képviselőinek a többszörös felhívása ellenére is úgy vélik, mégis ide jönnek, hogy december elsején botrányt provokáljanak, én személyesen meghívom őket, hogy 24 órából 24 órát, az év minden napján lakjanak és dolgozzanak itt. És szeressék Sepsiszentgyörgyöt, mert azt sértőnek tartom, hogy valaki csak azért érkezzen az otthonomba, hogy a szoba közepére kiöntse a szemetet" - idézte Guruianut a Székely hírmondó.

A sepsiszentgyörgyi liberális politikus 2014-ben az Új Jobbolodal felvonulásán skandált magyarellenes jelszavak és a Kézdivásárhelyen december elsején kitűzött gyászlobogók miatt is feljelentést tett az ügyészségen. Az ügyészség márciusban mindkét vádat ejtette.

Romániának 1990 óta december elseje a nemzeti ünnepe. 1918-ban az erdélyi, bánsági és magyarországi románok az e napon Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön fogadtak el -  önrendelkezési jogukra hivatkozva - határozatot az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről.

A 2014-es nemzeti ünnepen Kézdivásárhely főterén ismeretlenek piros-fehér-zöld szalagos fekete zászlókat tűztek ki. Ugyanezen a napon Sepsiszentgyörgyön az Új Jobboldal felvonulásán többek között azt skandálták: "Hargita és Kovászna megye román föld! Kifelé a magyarokkal az országból!"

 

Kapcsolódók

Kimaradt?