Kihirdette a levélben való szavazást lehetővé tevő törvényt az államfő

Kihirdette a külföldön élő román állampolgárok levélben való szavazását lehetővé tevő törvényt Klaus Johannis államfő csütörtökön, miután előző nap az alkotmánybíróság elutasította a jogszabály ellen emelt óvást.

A törvény a parlamenti választások esetében könnyíti meg a hivatalosan külföldön élőr román állampolgárok voksolását, akik előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz.

Az elnöki hivatal közleménye emlékeztet rá, hogy Johannis államfővé választása óta sürgette a törvény elfogadását, hiszen arra "az egész társadalom várt", és lehetővé teszi, hogy "minden román élhessen választójogával, bárhol is éljen a világban".

A törvényt októberben fogadta el a parlament. Az alkotmányossági óvást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) terjesztette be, mivel szerintük a törvény nem garantálja a voksolás titkosságát, diszkriminatív is az országban élőkkel szemben (akik nem voksolhatnak levélben), és azt az alkotmányos előírást is sérti, miszerint a parlamentet közvetlen és szabadon kifejezett szavazattal választják meg. Az RMDSZ kifogásairól itt olvashat részleteket.

Csütörtökön az alkotmánybíróság közzétette döntése indoklását is, amely szerint a jogalkotó a törvény elfogadásakor "megőrizte a kellő egyensúlyt" a választások általános volta, illetve azok szabad, titkos és közvetlen jellege között.

A törvényt már a jövő évi parlamenti voksoláson alkalmazhatják, ha arra november 19. után kerül sor. Egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a voksolást megelőző egy évben a választási törvények már nem változhatnak. A jelenlegi parlament mandátuma 2016. december 19-én jár le Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?