Biró Rozália: Több pénzt a gyermekek egészségügyi és oktatási szolgáltatásaira

Nem fordít az állam eleget a központi költségvetésből a fiatalok oktatására, egészségügyi és szociális támogatására - állapítja meg az a jelentés, amelyet az Aktívabb szerepvállalás és az átláthatóság növelése a gyermekjog terén címmel szervezett szemináriumon mutattak be.

A szenátus emberjogi, vallási és kisebbségügyi bizottsága a Salvaţi copiii gyermekvédelmi egyesülettel szervezte meg az eseményt, ez alkalomból elemezték az államnak a fiatalok oktatására, egészségügyi és szociális támogatására szánt éves költségvetését. 

A jelentés kimutatja, a központi szintekről leosztott költségvetési források nem elegendőek e három létfontosságú terület lefedésére, ez pedig a hátrányos helyzetű térségekben nevelkedő gyermekeket különösen kiszolgáltatott helyzetbe juttatja. „Több településen a helyi hatóságok sajnos még mindig saját befektetéseik függvényében, és nem a helyi közösség igényeinek figyelembe vételével állapítják meg ezeket az összegeket" – áll a tanulmányban.  

Biró Rozália, a felsőház emberjogi bizottságának elnöke a találkozón egy olyan jogalkotási javaslatot mutatott be, amelynek célja az általános iskolai egységek átláthatóságának növelése. Ez utóbbi a 2011/1-es oktatási törvény egyik legfontosabb alapelve is. 

A szenátor elmondta, a törvénytervezet kidolgozásában az országos diáktanács képviselői is részt vettek. „A következő periódusban egy hatékonyabb és nagyobb átláthatóságot biztosító támogatási rendszerre van szükség, melyben a gyermekek egészségügyi és oktatási szolgáltatásaira kiszabott költségek jóval nagyobb arányúak, mint a jelenlegi költségvetésben. Emellett egy intézményközi együttműködést kell kialakítanunk, és fontos a témában érintett szakmai civil szervezetek bevonása is” – hangsúlyozta Biró Rozália.

Kapcsolódók

Kimaradt?