Liviu Dragnea: a PSD kormányon kíván maradni

A koalíciós pártok vezetőinek szerdai tanácskozása után a Szociáldemokrata Párt elnöke közölte, hogy a PSD kormányon kíván maradni, és nem ért egyet az előrehozott választások kiírásával Victor Ponta miniszterelnök lemondása után.

A politikus ezt azzal indokolta, hogy a következő évi költségvetés elfogadásához a országnak politikai stabilitásra van szüksége, és a PSD a továbbiakban is teljesíteni szeretné a kormányprogramban foglalt célkitűzéseit. Dragnea hangsúlyozta, hogy a jelenlegi koalíciónak továbbra is többsége van a parlamentben. Ezzel cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint a szociáldemokraták szakítani kívánnak a Gabriel Oprea belügyminiszter vezette Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR).

A politikus közölte, hogy a PSD javaslatot tesz majd az államfőnek az új miniszterelnök személyére, ugyanakkor megerősítette: álláspontjuk szerint a tisztséget ideiglenesen Mircea Dușa védelmi miniszternek kellene betöltenie. Dragnea nem kívánta elárulni, kit javasolnak kormányfőnek. A Gândul információi szerint a jelöltjük Vasile Dâncu kolozsvári szociológus, a párt korábbi szenátora és minisztere.

Kapcsolódók

Kimaradt?