Leállították a Szamos-parti munkálatokat Kolozsváron

Csütörtökön délután ismét tüntettek civilek Kolozsváron, a Szamos-partján, miután október elején első ízben már felszólaltak a Sétatér melletti, az Állami Magyar Színháztól a Monostor negyed irányába húzódó útszakasz szélesítése ellen. A helyszínen megjelenő Emil Boc a kedélyeket csitítgatta. Kijelentette, a munkálatokat leállítja.

Nem sokkal a tüntetés meghirdetett időpontja után, amikor néhány tucat ember már összegyűlt, Emil Boc polgármester is megjelent. Tízperces beszédében kihangsúlyozta, a párbeszéd fontos számára, Kolozsvár érdekeit tartja szem előtt a városvezetés, akárcsak a városlakók. Kijelentette, a munkálatokat leállítja, a Szamos-partot pedig eredeti állapotába állítja vissza, a folyópart urbanisztikai átrendezésének tervét meghirdeti. Beszélt arról is, hogy harmincnapos közvitát szerveznek, amelyen minden fél elmondhatja az érveit, és ha szükséges, népszavazást ír ki.

Beszéde közben sokan bekiabáltak, volt, aki hazugnak, hitelét elvesztő polgármesternek nevezte, más azt mondta, szakemberek a már körbeásott fáknak két évet adnak.

Szakáts István, a tüntetés egyik szervezője, akit a polgármester maga mellé hívott a sajtótájékoztató erejéig, elmondta, a meghozott döntéseknek örvend, az ígéretei jók, megfelelnek azoknak az elképzeléseknek, amelyeket a városháza már három héttel korábban meghozhatatott volna. „Itt egy pár fa sajnos meg fog halni. Azt hiszem, hogy kinevezhetnénk őket mártírfának” – fogalmazott az eddigi munkálatok hatásait firtató újságírói kérdésre.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a népszavazás kiírásáról, azt mondta, ez kétélű fegyver. „Lehetséges, hogy a polgárok bizonyos rétegeit majd elkezdik manipulálni, de egyelőre nem akarok gyanakvó lenni. Egyelőre örvendek, úgy néz ki, hogy helyreálltunk. A munkálatok leálltak, és megkezdődik a gondolkodás, mielőtt cselekszünk” – mondta Szakáts István.

Kapcsolódók

Kimaradt?