Szerelmes dallal kínzott egy tanzániai férfit a CIA

A Westlife írországi fiúcsapat My Love című dalával kínzott a CIA egy terrorizmussal gyanúsított tanzániai férfit, akiről utólag kiderült, hogy ártatlan – írja a thesun.co.uk.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség maximális hangerőn, megállás nélkül bömböltette a 2000-es években a toplisták élén álló fiúcsapat dalát annak érdekében, hogy megtörjék Suleiman Abdullahot, aki végül öngyilkosságot kísérelt meg.

A CIA ellen az American Civil Liberties Union (ACLU) polgárjogi szervezet indított pert, miután három sértett is nyilatkozott az ügynökség „embertelen” vallatási módszereiről.

Suleiman Abdullahot még 2003-ban Szomáliában fogták el, majd a CIA-hoz került, ahol megkezdték a vallatását. Az ACLU szerint a CIA kínzási programját, amelyet terrorizmussal gyanúsítottak vallatásánál használtak Afganisztánban, két amerikai pszichológus, James Mitchell and John ‘Bruce’ Jesse tervezte.

A héten benyújtott perirat szerint a reggae zenét kedvelő Suleiman a vallatás idején friss házas volt, ezért direkt szerelmes dalt hallgattattak vele dobhártyaszakító hangerőn.  

A perirat szerint a férfit egy sötét és büdös szobában tartották, és a zenén kívül más kínzási technikákat is alkalmaztak rajta: jéghideg vízbe mártották, ütlegelték, falhoz csapták, lelógatták a menyezetről, napokig kikötözték, éheztették, nem engedték aludni, kisméretű dobozokba tuszkolták be.

A férfi végül fájdalomcsillapító gyógyszerekkel akart véget vetni életének, de az őrök megakadályozták. Annak ellenére, hogy öt évet töltött különböző amerikai fogvatartási központokban, soha nem készült el a vádirat ellene, majd szabadon engedték azzal, hogy nem jelent veszélyt a  Amerikai Egyesült Államok haderejére vagy annak afganisztáni érdekeltségeire.

Közben a Westlife csapat egyik tagja, Kian Egan önironikusan kommentálta a hírt, szerinte a My Love című szám két óra folyamatos hallgatása után már meg lehet törni egy embert.

Kapcsolódók

Kimaradt?