Traian Băsescu beiratkozott a Népi Mozgalom Pártba

Beiratkozott pénteken Traian Băsescu a korábban a védnökségével létrehozott Népi Mozgalom Pártba (PMP). Ezt a volt államfő a PMP bukaresti székházában jelentette be.

Băsescu többek között azzal indokolta lépését, hogy az utóbbi hetekben befeketítési kampány indult ellene. Azt ígérte, a hatalom számára nagyon kényelmetlen ellenzéki politikus lesz, és az emberi jogok védelmezését tűzte ki céljául.

A volt államfő támadta az igazságszolgáltatás intézményeit. „A mandátumom lejárta óta eltelt 11 hónapban előzmény nélküli hadjárat indult ellenem. Azt hittem, ezek az intézmények megértik, hogy nem léphetik át hatáskörüket. De csak arra vártak, hogy lejárjon az elnöki mandátumom, és máris üldözni kezdték a kényelmetlen politikusok” – fogalmazott Băsescu.

A volt államfő arra utalt, hogy mandátuma lejárta óta több bűnvádi eljárás indult ellene. Legutóbb azért hívatták be az ügyészségre, mert 2009-es felfüggesztésekor azt ígérte, hogy lemond, de ezt végül nem tette meg.

Korábban egy interjúban Băsescu nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon megpályázza Bukarest főpolgármesteri tisztégét. Akkor nem tudott arra a kérdésre válaszolni, hogy elvállalná a párt elnöki tisztségét. Közölte, egyelőre csak az a biztos, hogy október 10-én beiratkozik a PMP-be.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?