Így történt a tragédia a Maradj talpon! forgatásán

Cukorbeteg volt és hiperglikémiás kómába esett az néző, aki a magyar televízió Maradj talpon! című műsorában két hete életét vesztette. A 32 éves nőnek forgatás közben kifogyott az inzulinadagolója.

A tragédia körülményeiről a Blikknek az áldozat kedvese számolt be, aki maga is ott ült a nézőtéren. A férfi elmondta, barátnője rosszul érezte magát a forgatáson, ezért a szünetben az ügyeletes orvos segítségét kérte. Megmérték a vérnyomását, nagyon alacsony volt, a cukorszintje pedig nagyon magas. Mentőt hívtak, de a nő rosszul lett, kómába esett, és már nem tudták újraéleszteni.

A férfi azonban nem várhatta meg a mentők kiérkezését, ugyanis visszaültettek a közönség soraiba. „Ez érthetetlen volt számomra. Aztán egyszer csak szóltak, hogy menjek ki, mert Kinga meghalt” – panaszolta. Hozzátette: a televíziós stáb még azt sem mondta el, hogy hova szállították kedvese holttestét.

Végül sikerült kiderítenie, hogy az újpesti kórházba szállították, de ott sem kapott engedélyt arra, hogy elbúcsúzzon tőle. „Nem vagyok a férje, pedig öt éven át éltünk együtt. Szerettünk volna Finnországba költözni. Már a lakhatási engedélyt is megkaptuk, de ebből már nem lesz semmi...” – mondta szomorúan férfi.

Kapcsolódók

Kimaradt?