Lesz-e Európai Egyesült Kalifátus? – megnéztük a számadatokat

Annak ellenére, hogy egyes körökben Európai Egyesült Kalifátussal ijesztgetnek, az iszlám kisebbséget alkot Európában, jelen pillanatban akkora arányban sincs jelen a kontinensen, mint mi magyarok Romániában. Ráadásul attól sem igazán kell tartani, hogy a jövőben többségre tesznek szert.

Az alábbiakban tévhiteket igyekszünk eloszlatni különböző felmérések, jelentések alapján. Kiderül például, hogy a gyereknemzés csökken a muzulmán közösségekben, ráadásul eleve jóval kevesebben élnek az egyes európai országokban, mint ahogyan azt gondolja a lakosság.

Ellepik Európát

Az 1929 óta működő Egyesült államokbeli Population Reference Bureau (PRB) 2008-as tanulmánya mindenekelőtt arra világít rá, hogy mivel számos ország népszámláló kérdőíve nem is kérdez rá a vallásra, nehéz pontos képet adni arról, hogy hány muzulmán él a kontinensen.

Ismereteink szerint 5 százalék körüli az arányuk, más forrás szerint 2010-ben 44,1 millióan voltak Európában (ide számítandó az Albániában 80-90 százalékos, Koszovóban 90-95 százalékos iszlám közösséget), 19 millióban az EU-ban. Az utóbbi forrás szerint ugyanakkor 2030-ra a muzulmánok aránya a – szerintük jelenlegi 6 százalékról – 8-ra ugrik, a 44,1 millióról 58-ra. Ismét máshol azt írják, 2050-ra tíz százalékosra növekszik a muzulmán közösség.

Hányan vannak valóban és hányan szerintünk

A The Economist több felmérést összegző írása szerint jóval nagyobbnak gondoljuk a muzulmán közösség arányát az egyes országokban, mint amekkora az valójában. Kiderül például, hogy Franciaországban, ahol a legmagasabb a muzulmánok aránya – 8 százalék –, az emberek szerint ez az arány 31 százalék, de a 2 százalékos spanyolországi muzulmán közösséget is 16-nak nézik, a német 6-ot 19-nek, a brit 5-öt 21-nek, a magyar 0,1-et 7-nek (!) stb.

A természetes szaporulat veszélyeztet

Az említett Population Reference Bureau-tanulmány szerint, míg a muzulmán bevándorlók rendszerint valóban több gyereket vállalnak, ez a mutató idővel csökken: Ausztriában például 1981-ben a muzulmán családok átlagban 3,1 gyereket vállaltak, a római katolikus családok 1,7-et, 201-re utóbbiak mutatója 1,3-ra csökkent, de a muzulmánoké is, 2,3-ra. Németországban, 1970-ben a török családok átlagban kettőnél is több gyereket vállaltak, mint a németek, 1996-ra ez a különbség egy gyerekre csökkent.

Hollandiában hasonló a helyzet: 1990-ben az országban élő marokkói családok még átlagosan 4,9 gyereket hoztak világra, 2005-re 2,9-et, a török családok esetében ez a szám 3,2-ről 1,9-re csökkent. A hollandok 1990-ben 1,6, 2007-ben pedig valamivel több, 1,7 gyereket vállaltak.

A szaporulat egyébként muzulmán országokban is tapasztalható: Törökországban 1985-től 2003-ig 3,3-ról 2,2-re, Marokkóban 4,5-ről 2,5-re, Iránban 5,6-ról 2,1-re csökkent a vállalt gyerekek száma.

Mind ragaszkodnak az egyházukhoz

Az amerikai Pew Research Center szerint, míg számos muzulmán országban a hívők elsöprő többségénél központi szerepet kap a vallás, addig vannak kivételek: Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban a lakosság körülbelül fele vallja ezt, Azerbajdzsánban és Üzbegisztánban mintegy a harmada, Albániában 15 százaléka. Oroszországban és Koszovóban ez az arány 44 százalék, Bosznia-Hercegovinában 36 százalék.

Libanonban ugyanakkor a 35 év fölöttiek 71, a 18-34 év közöttiek 42 százaléka tartja központi szerepet érdemlőnek az iszlámot.

Az Islam in Europe blog a European Social Survey-re hivatkozva azt írja, azon európai muzulmán bevándorlók aránya, akik rendszeresen látogatják a mecsetet, és kevesebb mint egy éve élnek a kontinensen, 60,5 százalék, ez azonban a későbbiekben 48,8-ra csökken: Holland muzulmánok néhány év alatt jelentős mértékben eltávolodtak az egyháztól, 12 százalékkal csökkent a mecsetbe járók aránya.

Mind ugyanazt hiszik

A Pew Research Center szerint – összesítve a világ számos muzulmán közösségében mért véleményeket – az iszlám követőinek 86 százaléka szerint egy embernek hinnie kell Istenben, hogy erkölcsös életet éljen. A 39 országot vizsgáló felmérések szerint 91 százalékuk ellenzi a prostitúciót, 90 százalékuk a homoszexualitást, 88 százalékuk az öngyilkosságot, 84 százalékuk a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, 80 százalékuk az alkoholfogyasztást, 77 százalékuk az abortuszt, 74 százalékuk az eutanáziát.

Ugyanakkor 75 százalékuk elutasítja az öngyilkos robbantásokat, 58 százalékuk azonban egyetért azzal, hogy a muzulmán országokban érvényesüljön a saría.

Az eredmények természetesen országról országra változnak, és mint az látható, egyáltalán nem nevezhető homogénnek az iszlám világa sem.

Címlapi illusztrációnk forrása: wsj.net

Kapcsolódók

Kimaradt?