Erdélyi Lovas hírportál: minden ló, ha ló a vége

A 2013 áprilisában indult Erdélyi Lovas hírportál (erdelyilovas.ro) óriási munkát fektet abba, hogy az erdélyi érdeklődők a lehető legjobban és igényesebben legyenek kiszolgálva a lovas sporttal kapcsolatos információkkal.

Iordache Melinda fényképész, a lópofák imádója és Lukács Lehel Elek lótulajdonos hobbylovasok, és alapvetően a lovak szeretete köti össze őket. De csak részben. Mióta együtt működtetik az Erdélyi Lovas hírportált, úton útfélen együtt vannak és megjelennek családaikkal ott, ahol négy patát összeütnek. Az első helyi magyar lovasportált működtetik, amely 2013 áprilisában kelt életre, és azóta is egyedi a médiapiacon.

Hiánypótlás volt a cél

„Amatőr lovas és lószerető ember vagyok, most már lótulajdonos is, és néhány évvel ezelőtt már szükségét láttam egy olyan hírportál létrehozásának, amely fő célként tűzi ki, hogy összefogja az Erdélyben megrendezésre kerülő lovas eseményeket. Ezekből ugyanis évről évre egyre több van, és az ország legkülönbözőbb pontjain szervezik meg, így igen körülményes tudmást szerezni egy-egy eseményről, ha nincs egy mindent összefogó hírportál, különösen magyar nyelven. Minden eseményszervező meghirdeti a saját eseményét, azt reklámozza, de ez nincs sehol összesítve. Ekkor gondoltam egy nagyot és létrehoztam az erdélyilovas.ro portált" - mondta Lukács Lehel-Elek, az oldal elindítója és főszerkesztője.

Az információk terjesztése mellett legalább ilyen fontos szerepet szánt a nevelésnek is, hiszen véleménye és tapasztalata szerint a lovas emberekenek Erdélyben még nagyon sokat kellene tanulni, hogy minőségi szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. Időközben Iordache Melinda is bekapcsolódott a hírportál szerkesztésébe. 

 „A fotózás és a lovak, mindkettő nagy szerelem és a kettő így együtt maga a tökéletes munkahely. Azonban a nyári időszakban olyan hétvégék is vannak, amikor egyszerre több helyszínen is lovas ünnepségeket rendeznek és ilyenkor nagyon nehéz ellátni a tudósítói szerepkört. Szó szerint lótás-futás van a helyszínek között”, mutatta be munkájuk részletét Iordache Melinda.

Bevallása szerint lovak fotózásával lényegesen kevesebb időt tölt, mint amennyit szeretne, kimondottan lovas eseményeken és lovas foglalkozásokon van erre lehetősége.

“Ahhoz, hogy egy-egy jó pillanatot elkapjak, nagyon sok fotóra van szükség. Meggyőződésem, hogy akkor, amikor a lovat kell bemutatni, amely egy hihetetlenül nemes és csodaszép állat, megérdemlik, hogy a legszebb oldalukat mutassuk be. Egy-egy rezdülés, ami igazán jól sikerül és én ezt keresem”  – mutatja be munkáját a fotós hölgy. „Egy-egy ilyen lovas rendezvény, ahol színvonalas előadásokat, edzett lovakat, jó lovasokat látunk, az igazán csemege nekünk. Nagy kedvenc a négyesfogatok versenye, ami igazi esztétikai látványt nyújt, de különös kedvenc a díjugrató fiatalok fotózása, akik egyre jobban és ügyeszebben teljesítenek. Nem tudnék megnevezni egy kedvenc szakágat, de nagyon szeretem a rendezvényeket, ahol csemegézhetek” – avat be a fotós a munkájába.

A gyergyószentmiklóson zajló Székelyföldi Lovas Ünnepen például többezer fénykép született és a rendezvény hivatalos fotósaként ezeket folyamatosan fel kellett dolgoznia és megjelentetni a közösségi portálokon, valamint az újságírók rendelkezésére bocsátani. A fényképek válogatása, szerkesztése még jelenleg is folyamatban van.

Egyre több kihívás

Bár egy kétfős csapatról beszélünk, korlátolt pénzügyi lehetőségekkel, felszereléssel, viszont rengeteget tesznek a lovasok tájékoztatásáért. Az idei Székelyföldi Lovas Ünnepen sikerült újra bevállalni az élő közvetítést, mely által hozzá járultak a rendezvény népszerűbbé tételéhez. A nagyvilágban többen is rácsatlakoztak a világhálóra, hogy figyelemmel kövessék a gyergyói lovas eseményt. Románián túl Európából, de volt, aki Közel-Keletről vagy éppen egy távolabbi nyugati államból követte végig az eseményeket.

Igencsak nagy szerepük volt a Székely Lovasok Székelyföldért lovas stafétának népszerűsítésében is, gyakorlatilag kapcsolattartó személyekként vettek részt a teljes rendezvény összefogásában, azonnali információkat közölve a staféta útjáról. „Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, barátságok, kapcsolatok születtek, ezek pedig mind megtartó erőként segítenek munkánkban, hiszen nagyon jól esik, amikor megveregetik az ember vállát és azt mondják, hogy jó az, amit teszel. Az információ számunkra nagyon lényeges. Azt szeretnénk kérni az erdélyik lovasoktól, hogy ha vannak információik, osszák meg velünk. Mi nagyon sok eseményen részt vettünk az utóbbi időben de nagyon sokról le is maradtunk, mert nem tudtunk róla. Igyekszünk tudomást szerezni a versenyekről, konferenciákról, de nagy segítség lenne a lovas társadalom bekapcsolódása a munkánkba. Bár korlátozottak az anyagi lehetőségeink, mégis aláhúznám, hogy ezt mindketten szívesen tesszük. De egyre nehezebb, hiszen minden egyes hétvégét fel kell lassan áldozni, elvenni a családtól az időt és a pénzt. Szeretnénk, ha a lovas emberek is bekapcsolódnának az információk szórásába. Szívesen fogadunk saját írásokat egy-egy eseményről, érdekes történetről, híres, vagy egyszerű emberről. Az lenne a célunk, hogy a mi portálunk a közösség által épített információs hálózat legyen”, fogalmazta meg Lukács Lehel.

Az erdelyilovas.ro oldal egy ingyenesen böngészhető, a lovasélet összefogására és népszerűsítésére fokuszáló portál. Az első olyan médiatermék Romániában, amely magyar nyelven, kizárólag a lovas eseményekkel, az ezzel kapcsolatos hírekkel és témákkal foglalkozik. A Székelyföldi Lovas Ünnepet élőben közvetítették, tavaly először nyílt erre lehetőség. Az erdelyilovas.ro az aktuális hírek mellett, különböző rovatokat, szakmai cikkeket és lótörténeti jellegű anyagokat is javasol olvasóinak.

A tavaly létrehoztak egy egyesületet, mely különböző pályázatokkal próbálkozik és egyre több ötletük van arra, hogyan pótolhatnák a szükséges anyagiakat a megfelelő tájékoztatás és a lovas portál hatékony működése érdekében. Az oldal elindítója és ötletgazdája reméli, hogy az erdelyilovas.ro egy kiindulópont mindazok számára, akik lovagolni szeretnének megtanulni, vagy akár már komoly lovas múlttal rendelkezve sikeresen képviselik szülőföldjüket az országos és nemzetközi megmérettetéseken. De azoknak is, akik a reggeli hírek mellett érdeklődve keresik a kellemesen, szabadban eltölthető hétvégi programot.

Kapcsolódók

Kimaradt?