Napi 16 ezer öt év alatti gyerek hal meg a világon

Idén 5,9 millió öt év alatti gyerek halt meg, napi 16 ezer, zömében fertőző betegségek, rossz táplálkozási feltételek miatt, az öröklött betegségek miatti elhalálozások is gyakoriak – áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentésében.

A legnagyobb problémák Afrikában vannak: ezer gyerekből 81 hal meg öt éves kora előtt, hétszer annyi, mint a 11/1000-es mutatóval bíró Európában. Ez a számadat Angolában a legnagyobb (156,9/1000), Csád áll a második helyen (138,7), Szomália harmadik (136,8), Közép-afrikai Köztársaság negyedik (130.1), Sierra Leone pedig ötödik helyen (120.4).

A különbségek hatalmasak: a lista másik felén Luxemburg áll: ezer gyerekből 1,9 halálozik el ötéves kora előtt, Izlandon 2, Finnországban 2,3, Szlovéniában és Norvégiában 2,6, Japánban 2,7. Magyarországon ez a számadat 5,9/1000, Romániában közel kétszerese: 11,1 – ezzel a statisztikával Kína (10,7) és az az Arab-félszigeti Omán (11,6) közé kerültünk.

Az elhalálozások okai a következők:

 

1990 és 2000 között 1,8 százalékkal csökkent a gyerekhalálozások aránya, 2000 és 2015 között pedig 3,9 százalékkal: 2015-ben napi 19 ezer gyerekkel kevesebb halt meg, mint 1990-ben.

Romániai számok

Az öt év alatti gyerekek alultápláltságában javultak a romániai állapotok: míg 1901-ben a gyerekek 5 százaléka számított alultápláltnak, már 1999-re 3,4-re csökkent az arány – érdekes módon elsősorban a fiúkat (4 százalék) érintve (a láynok aráyna 2,8 százalék volt). Az utolsó, 2002-es adat szerint ez az arány ma3,5 százalék, (2,9 százalék lány, 4 százalék fiú).

Míg a rendszerváltás utáni első évben a vidéki romániai lakosság csupán 55 százaléka jutott hozzá korszerűsített vízforrásokhoz, a városiak 93 százaléka, addigra 2005-ben már a vidékiek 76 százaléka, a városiaknak pedig 99 százaléka.

Kimaradt?