Most már biztos: nem indul önálló magyar iskola Besztercén

Nem indult be hétfőtől, azaz az idei tanévtől az önálló magyar iskola Besztercén. Ráadásul a megyében drámaian csökkent a magyarul tanuló első osztályosok létszáma a tavalyi adatokhoz képest.

Az önálló magyar iskola ügye néhány héttel ezelőtt „rekedt meg”, amikor a városi tanács kvórumhiány miatt nem tudta elfogadni az intézmény beindításához „megfelelően megszövegezett” határozatát. A testület májusban már elfogadott egy határozatot (a 73-as számút), csakhogy a minisztérium több pontban is kifogásolta a szövegét – ezt azonban a szaktárca csupán augusztusban jelezte a besztercei önkormányzattal. Mivel szeptember 14. előtt nem sikerült elfogadnia a helyi tanácsnak a módosításokat, így idéntől nem indul önálló magyar iskola Besztercén. További részleteket az ügy hátteréről itt olvashat

Besztercén, Bethlenben, valamint a megye magyarlakta településeinek (Árpástó, Magyardécse, Szentmáté, Retteg, Óradna, Felőr, Sófalva, Várkudu, Mezőköbölkút, Cegőtelke, Kékes, Vice és Újős) iskoláiban idén mindössze 66 magyar elsőosztályos kezdte meg az új tanévet – tájékoztatott Zoltán-Sipos Timea. Tavaly 92 gyermek kezdhette el az első osztályt.

Iskolatáska – idén is sikerült

Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének sikerült az idén is (hatodik alkalommal) megvalósítania az Iskolatáska programot, amelynek keretében minden elsős kisgyerek alaptanszerekkel felszerelt iskolatáskát kapott ajándékba.

„Öröm számunkra, hogy az RMDSZ képviselőinek köszönhetően idén is megvalósíthatjuk ezt a számunkra olyan fontos programot. Sajnálatos módon csökkenés észlelhető, ami a gyereklétszámot illeti, hiszen ha belegondolunk tavaly 92 kisiskolást tudtunk megajándékozni, idén viszont 66 iskolatáskával készültünk” - fogalmazott Décsei Atilla, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke, aki a program megvalósításáért köszönetet mondott a Communitas Alapítványnak, valamint a tanácsosoknak, polgármestereknek, alpolgármestereknek, dekoncentrált intézményvezetőknek, illetve az ügyvezető elnökség tagjainak is.  

Kapcsolódók

Kimaradt?