A kolozsvári Farkas utcában már megkezdődött a tanév

A frissen felújított és átadott Farkas utcai református templomban tartották meg szombaton a romániai magyar iskolák országos tanévnyitóját. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és az Erdélyi Református Egyházkerület szervezte ünnepségen egyházi és világi méltóságok, oktatók és diákok vettek részt.  Két énekkar – a Guttman Mihály Pedagókuskórus és a Református Kollégium énekkara – nagy gonddal kiválasztott és betanult, a gótikus hajlékot betöltő dallamai tették különlegessé a hangulatot.

Hivatástudat, kézzelfogható jutalom nélkül 

Az ünnepi áhítatot Kató Béla református püspök tartotta, kiemelve a hála fontosságát „gyermekeinkért, azért, hogy vannak örököseink, akiknek átadhatjuk nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat.” A püspök úgy fogalmazott: identitásunkat nem mi választottuk, hanem Isten adta nekünk, mint ahogy a kötelességünket is, hogy továbbadjuk azt utódainknak.

„Minden pedagógusnak hittel kell viszonyulnia hivatásához, csak így tudja teljesíteni küldetését” – jelentette ki Kató Béla, aki a tanártársadalom kevéssé felemelő jelenségeit sem rejtette véka alá: például, hogy a férfiak zöme elhagyta ezt a pályát, a szakma elnőiesedett, mert a társadalom sem anyagi, sem erkölcsi formában nem hálálja meg erőfeszítéseiket. „De a tanároknak, akárcsak a lelkészeknek, akkor is töretlenül kell végezniük a rájuk bízott feladatot, ha azért látszólag elmarad a jutalom” – figyelmeztetett az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

RMPSZ-elnök: van, ami felette áll a politikai érdekeknek

Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke azt mondta: a tanügyben tapasztalható változások – az igazgatóhelyettesi állások megszüntetése, az álláscsökkenések, a tankönyvhiány – csak még nehezebbé teszik az oktatók életét. Vannak ugyanakkor pozitív folyamatok is, például az, hogy beindult a magyar nyelvű szakképzés. Burus a civil szféra, az egyházak és a politikum szolidaritásának és egységes fellépésének szükségességét hangsúlyozta: „a romániai magyar oktatási rendszer megmaradása és fejlesztése minden politikai érdek fölött álló közügy.”

Kelemen Hunor: az oktatás számunkra létkérdés

„Az erdélyi magyarság számára az oktatás létkérdés, ezért az elkövetkezőkben is ennek megfelelően fogunk ehhez viszonyulni. Akkor is, amikor a szórványban élő közösségek oktatásáról beszélünk, akkor is, amikor a szórványból a tömbvidékekre elvitt gyerekről beszélünk, és ezáltal osztályok szűnnek meg, és veszélybe kerül az anyanyelvi oktatás léte, és akkor is, amikor tankönyvekkel akarjuk ellátni minden egyes magyar közösség oktatási intézményét” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök.

„Ha visszatekintek az elmúlt 25 évre, azt látom, hogy az oktatás terén is vannak sikereink, és vannak kudarcaink. És vannak céljaink, amelyekhez ragaszkodunk, amelyekről egy pillanatig sem tudunk lemondani. A legnagyobb probléma az oktatási rendszerrel az, hogy nincsen következetesség, nincsen kiszámíthatóság. Abban látjuk az elhibázott kormányzati döntések negatívumát, hogy nem tudnak, vagy nem akarnak tekintettel lenni a különböző megyék, régiók adottságaira. Emiatt pedig olyan mechanizmusokat alkalmaznak, olyan gyakorlatokat honosítanak meg, amelyek nemhogy nincsenek tekintettel ezekre az adottságokra, hanem nehéz helyzetbe hozzák a pedagógusokat, az oktatási intézményeket, a gyerekeket és a szülőket, gondolok itt a leépítésekre vagy az aligazgatói tisztségek megszűntetésére” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Hozzátette, „nekünk minden tanév kezdetekor meg kell küzdenünk azért, hogy a létszám alatti osztályok megmaradhassanak, meg kell küzdenünk azért, hogy a magyar szakemberek beléphessenek a rendszerbe, és azért is meg kell küzdenünk, hogy minden magyar gyermek anyanyelvén tanulhasson.”

Úgy vélekedett, az, hogy az elmúlt tanévben a magyar érettségiző diákok sikeresebbek voltak, mint azelőtt, annak a bizonyítéka, hogy a versenyképes oktatás lehetséges az anyanyelvű tanintézményekben is.

„Bízom abban, hogy az új tanévben, és a következő években legalább 5 magyar középiskola bejut a legjobb 100 iskola közé. Bár tudom, hogy ennek a versenynek a kritériumrendszere nem a legobjektívebb, ennek ellenére hiszem azt, hogy a magyar középiskolák olyan versenyképes tudással ruházzák fel a tanulókat, mint bármelyik más romániai tanintézmény. De ehhez hozzá kell tennünk azt a pluszt, ami a mi sajátosságunk: a szívós kitartást, a makacs ragaszkodást és az alapos munkát. Bízom abban, hogy jövő nyáron, amikor a most induló tanévet lezárjuk, ismét elmondhatjuk, sikeresek voltunk!” – zárta ünnepi beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök. 

A tanévet kezdő pedagógusokat a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Sipos Imre, valamint Király András, a román Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, Valentin Cuibus megyei főtanfelügyelő, Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke és Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes is köszöntötte, erőt és kitartást kívánva ahhoz a munkához, amelynek során a tanárok „gyökeret és szárnyakat” is adnak az ifjúságnak.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?