Kelemen Hunor: „ha tárgyalni akarnak, keressenek meg”

Nehezményezte Kelemen Hunor RMDSZ-enök, hogy Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője nyílt levélben kérte fel: hagyja jóvá a szövetség marosvásárhelyi szervezete számára az előválasztásokat szabályozó együttműködési megállapodás aláírását.

Szilágyi Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be: ismét megkeresi az RMDSZ elnökét a marosvásárhelyi magyar polgármester-jelölt előválasztásának szabályait is tartalmazó együttműködési megállapodás aláírására kérdésében. 

 „Nekem van egy régi szokásom, nyílt levelekre nem válaszolok. Szilágyi Zsolt ismeri a telefonszámomat, ha komolyan akar tárgyalni, akkor felhív, és nem nyílt levélben üzenget” – nyilatkozta Kelemen Hunor a Transindexnek. Hozzátette: a protokollum-javaslatot csütörtökön olvasta el, miután kérésére átküldték neki.

Kelemen szerint a javaslatban több olyan pont van, amiről tárgyalni kell, „mert a közös előválasztás a polgármester személyével kapcsolatosan egy hihetetlenül fontos dolog, mi kezdeményeztük, és fontosnak tartjuk”. Mint mondta, az RMDSZ azt a jelöltet fogja támogatni, aki megnyeri az előválasztást, a nyertes személy párthovatartozásától függetlenül. „Nem fogunk egy másik jelöltet kitalálni és azt támogatni, ha nem az RMDSZ jelöltje nyeri meg az előválasztást – szögezte le a Transindexnek nyilatkozva - a kérdés az, hogy a marosvásárhelyi magyarok elhiszik-e, hogy az illető meg tudja nyerni a polgármester-választást.”  

Kelemen az előválasztásoktól különálló témának nevezte a helyhatósági választásokon való együttműködés kérdését. Mint mondta: felméréseik szerint az EMNP önmagában nem jut be a marosvásárhelyi tanácsba. „Ahhoz, hogy a városi tanácsban is ott legyenek, az RMDSZ-szel kell társulniuk. Ha valaki már be sem jut saját erőből, nem árt, ha az igényeit a valósághoz igazítja” - mondta.

Az RMDSZ elnöke szerint, ha az EMNP valóban tárgyalni akar, akkor megkeresik. „Nem én fogom őket megkeresni, mert nem én javasoltam ezt a szöveget, amiben nagyon sok problémás rész van” - mondta Kelemen Hunor.

Kapcsolódók

Kimaradt?