FRISSÍTÉS: Letartóztatták Sorin Oprescu bukaresti főpolgármestert

Őrizetve vették szombat éjszaka Bukarest főpolgármesterét. Sorin Oprescu ellen csúszópénze elfogadása gyanújával indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség. FRISSÍTÉS: Vasárnap este az elöljárót 30 napra letartóztatták.

Vasárnap hajnalban több mint egy tucat helyszínen végeztek házkutatást az ügyészek, többek között a főpolgármester két lakásában, városházi igazgatók otthonában, cégek székhelyén. A DNA gyanúja szerint ugyanis már legalább két éve a vállalkozások csak csúszópénzért szerződhettek a főpolgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó intézményekkel különböző munkálatok elvégzésére.

A megvesztegetések mondhatni szervezett keretek között zajlottak, a főpolgármester tudomásával – állítják az ügyészek. A DNA vasárnapi közleménye szerint a szerződést nyert vállalkozók a munkálatokból származó bruttó nyereségüknek csak a 30-33 százalékát őrizhették meg, a fennmaradó részt a városházi igazgatók között kellett szétosztaniuk, 10 százalék pedig Sorin Oprescunak „járt”. A megvesztegetett hivatalvezetők természetesen gondoskodtak arról, hogy a csúszópénzt fizető vállalkozó megkapja a szerződést.

A DNA közleménye szerint Sorin Oprescut négy vállalkozó jelentette fel. Az ügyészek azt állítják, tetten érték szombaton a főpolgármestert és az egyik hivatalvezetőt, amint 25 ezer eurót vettek át egyik feljelentőjüktől abból a 60 ezer euróból, amit csúszópénzként kértek. Sorin Oprescu harminc napos előzetes letartóztatásáról vasárnap dönt a bíróság.

Oprescu korábban a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora volt, 2008-ban és 2012-ben függetlenként választották meg Bukarest főpolgármesterévé. A legutóbbi, 2012-es önkormányzati választásokon már a PSD és Victor Ponta miniszterelnök támogatásával szerzett újabb mandátumot. A vezető kormánypártban elfogadott tényként kezelték, hogy jövőre is Oprescut támogatják a bukaresti főpolgármester-választáson.

FRISSÍTÉS: Oprescut letartóztatták

A bukaresti törvényszék vasárnap este későn harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Oprescut. Az ügyészek a főváros temetőit működtető önkormányzati intézmény, valamint a Brancovenesti-paloták kulturális központ vezetőit és Oprescu volt gépkocsivezetőjét is őrizetbe vették.

Az előzetes letartóztatási kérelem indoklásában az ügyészek azt írták: a két önkormányzati intézménynek szokatlanul magas költségvetési keretet biztosított a városháza az utóbbi két évben, amelynek egy részét a közbeszerzéseken nyertes cégek a hivatalnokok megvesztegetésére fordították.

A főpolgármester egyik feljelentője a törvényszék elé került vallomásában elmondta: Oprescu rendszeresen saját - a fővároshoz közeli Ciolpani nevű faluban lévő - házában vette át részesedését a kenőpénzből. A feljelentő szerint - aki azt állította, húsz alkalommal járt a főpolgármesternél és egymillió eurónyi kenőpénzt adott át neki - Oprescu a lehallgatástól tartva telefonkészülékek nélkül engedte be vendégeit lakásába, és állítólag egy olyan elektronikus szerkezetet is használt, amellyel zavarta a telefonhálózatot.

A magát ártatlannak mondó Oprescu fellebbezett a szabadságát korlátozó intézkedés ellen, de ennek elbírálásáig is előzetes letartóztatásban marad. Amennyiben előzetes letartóztatása jogerőre emelkedik, a főpolgármestert Bukarest prefektusa várhatóan felfüggeszti tisztségéből.

Kapcsolódók

Kimaradt?