Háromszék: száz kilométernyi útszakaszt aszfaltoznak le

Tengelytörő útszakaszok aszfaltozása indul az idén Háromszéken. A megyei önkormányzat csütörtöki ülésén befoglalták az útjavításra szánt költségvetésbe a kormánytól kapott 6,5 millió lejt is. Tamás Sándor tanácselnök szerint az összeg lényegesen nagyobb, mint amennyit a korábbi években kaptak erre a célra, de jóval kevesebb, mint amennyi útjavításra kellene költeni.

A megyei elnök szerint idén a  saját költségvetésükből a kormánytól kapott összeg tízszeresét fordították községi és megyei utak javítására. Kovászna megyében összesen 267 kilométer megyei besorolású út van, ebből év elején mintegy 60 kilométer volt jó állapotban, a többi javításra szorult. Az önkormányzat tervei szerint idén száz kilométernyi szakaszra kerül új aszfaltburkolat Háromszéken.

Eddig aszfaltoztak Kézdiszentlélek és Lemhény, Csernáton és Gelence valamint Hídvég és Miklósvár között, de készül a nagyajtai hidat a településsel összekötő út is, illetve aszfalt került Középajta és Nagyajta közti szakaszra is.

Az ősz folyamán új aszfaltréteg kerül a Mikóújfalut Baróttal összekötő útra, de csak azokon a részeken ahol korábban is aszfaltréteg volt, a kockakővel borított szakaszokra ugyanis nem lehet aszfaltot önteni, mert nem lenne tartós. Ugyanakkor hamarosan kezdődhetnek a munkálatok a Sepsiszentgyörgy és Illyefalva közti rendkívül rossz állapotban lévő szakaszon is. Az önkormányzat versenytárgyalást hirdet a 15 millió lejre becsült útfelújítás kivitelezésére.

Emellett elindulhat az Angyalost Gidófalván át Sepsiskőröspatakkal, valamint a Zágont Nagyborosnyóval összekötő utak felújítása is. A költségesebb beruházások közé tartozik a cófalvi hídtól Maksa irányába haladó megyei úton történő 15 millió lejes beruházás, amelyre az épülő hulladéktároló megközelíthetősége miatt van szükség.

Kapcsolódók

Kimaradt?