IV. Ifjúsági Karaván Beszterce-Naszód megyében

Harmincöt Beszterce-Naszód megyei fiatal vett részt az augusztus 9-15. közötti 4. Ifjúsági Karavánon, amelynek megállói ez alkalommal Mezőköbölkút, Tacs, Magyarborzás, Almásmálom, Várkudu, Szentmáté és Magyardécse voltak.

Az  Etnikumközi Hivatalának támogatásával szervezett program célja az volt, hogy olyan településeken népszerűsítse a magyar kultúrát és szokásokat, ahol ritkán adódik lehetőség kulturális műsorok megtekintésére. Főként a gyerekeket szólították meg a fiatalok, a Gyerekvilág programban különböző kézműves foglalkozások szerepeltek: arcfestés, quilling, gyöngyfűzés, rajzolás, színezés, cserépdíszkészítés, álarckészítés, katicabogár, kőfestés, barátságkarkötő készítés.

Ezt követte a kulturális program, elsőként a Csipet-csapat színjátszó kör lépett színpadra az Egyszer volt, hol nem volt, de most itt van című humoros összeállítással, amikor is bemutatták a Hupikék törpikék és a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című mesetörténeteket. Ugyanakkor a jelenlévők megtekinthették a besztercei Vadrózsa néptánccsoport fellépését is. Ezt követően modern táncokkal szórakoztatta a közönséget a Szelfie tánccsoport is, valamint a móka, a humor, a jókedv megtestesítői, a besztercei Mókaklub Mindenki másképp csinálja című humorprodukciója zárta a kulturális programot.

A meglátogatott települések közül kettő meglepetéssel is fogadta a Besztercei MADISZ csapatát, hiszen Almásmálomban színpadra lépett az Almavirág néptánccsoport, valamint Szentmátéban a Kéknefelejts néptánccsoport kimagasló műsorral.

A program fejlődése nyomon követhető a négy éve megszervezett eseményen, hiszen ha első alkalommal a nézőket néptánc, modern tánc és egy kis gitárest fogadta, most színdarab, néptánc, modern tánc, humorprodukció szerepelt műsoron. A fiatalok ugyanakkor ízelítőt nyerhettek az általuk meglátogatott települések történelmi múltjából is. Magyardécsében Fekete János, helyi református lelkipásztor jó tanácsokkal is ellátta a fiatalokat útravalóul: „ne sajnáltassuk magunkat, hogy szórványban élünk. Fogjunk össze és legyünk nagyon erősek” – mondta. 

Kapcsolódók

Kimaradt?