Gyöngyszemek a bukaresti honatyák önéletrajzában

Számtalan diplomával, mesterfokozattal, doktorátussal kérkednek önéletrajzukban a parlamenti képviselők és szenátorok. Egy idő óta honatyáink szokásává vált az is, hogy okleveleik mellett „rendkívüli képességeiket” is feltüntessék CV-jükben. Valóságos gyöngyszemekre bukkantunk.

Számítógépes tudorok

A Szociáldemokrata Párt képviselőházi csoportjának vezetője Marian Neacşu például a parlamenti tisztsége mellett a Romániai Baromfitenyésztők Országos szövetségének elnöke is. Végzettségével nem igen kérkedhet: a topoloveni-i líceumban érettségizett, a craiovai egyetem gazdasági karán szerzett mérnöki diplomát. Önéletírásában azonban kitér arra, hogy képes használni a számítógépet (kiscsoportos óvódás unokák ezt maguk is beleírhatnák önéletrajzukba), navigálni tud az interneten és táblázatokat is szerkeszt.

A nemzeti liberálisok képviselője, Cristian Constantin Roman büszkén írja, hogy otthonosan mozog a Word, az Excel programokban, internetezni tud, valamint használja az „elektronikus postát” – vagyis képes email-eket küldeni-fogadni, csettelni. Párttársa, Ioan Benga azt sem titkolja, hogy a „számítógépen történő munka” mellett ért a faxoláshoz, a nyomtatáshoz és a szkenneléshez. De ez még semmi, hiszen mestere a „fizikai mennyiségek mérésnek” is, továbbá akár doktorálhatna is az ellenőrző és mérőműszerek használatából.

A szociáldemokrata Cornel Cristian Resmeriţa „irodai készülékek használatában” jártas. Mint később kiderül, voltaképpen tud számítógépen dolgozni, „Windows, XP, MS Office (Word, Excel) programokban, ezen kívül pedig használja az internetet is.

Csillagosok

A szociáldemokraták parlamenti képviselője, a Cristina Nichita a iasi-i Petre Andrei egyetemen szerzett diplomát szociális munkás szakon. A politikus már elvontabb tudományokban jeleskedik: ért a divathoz, jártas a pszichológiában továbbá tájékozott az irodalomban és a költészetben. Az nem derül ki önéletrajzából, hogy írt-e regényeket, novellákat, verseket.

Az Románia Haladásáért Országos Szövetség nevű párt parlamenti képviselője maga is széplelkű honatya: amint önéletrajzából kiderül „szereti a szépet, annak minden megnyilvánulási formájában”. A szépet ráadásul „pihentetőnek és szellemi beteljesülésnek” tartja.

Bár nem ennyire líraian fejezi ki magát, de a nem magyar kisebbségek képviselőházi csoportjának tagja, Ionel Stancu maga is a szellemi örömöket hajhássza: így például diák divatbemutatókat szervezett, de törődött az egyetemisták sportéletével is, diákversenyek, gólyabálok megrendezése fűződik a nevéhez.

A nemzeti liberális képviselő, Mihai Tararache már jóval gyakorlatiasabb: azzal hivalkodik, hogy igen jól beosztja az idejét, remekül kiszámítja minden lépését, munkahelyén rendkívül fegyelmezett, emellett pedig kiváló kapcsolattartó.

Gheorghe Dănuţ Bogdan szociáldemokrata képviselő különösebb diplomákkal nem dicsekedhet, ám büszkén állítja, hogy két kitüntetést is kapott: elnyerte a Bihar megyei dragonyezsdi polgármesteri hivatal három csillagos, illetve négy csillagos érmét.

Dan Laurentiu Tocuţ független képviselő legfőbb érdemének azt tartja, hogy részt vett a karánsebesi gyermekváros létrehozásában illetve iskolai orvosi rendelőintézetek felújításában, tatarozásában. Emellett pedig jelentős szerepet vállalt a „Karánsebesi és „Otelu Rosui” „ujszülötek” hallásvizsgálatában.

Hatalmas munkaerő

Jóllehet honatyáink az idei év első hat hónapjában mindössze 232 órát dolgoztak – ami 29 napos, napi 8 órás munkaidőnek felel meg – többen munkaerejüket fitogtatták önéletrajzukban. A szociáldemokrata Ioan Bălan azt állítja magáról, hogy bármikor képes napi nyolc óránál is többet dolgozni. Ez, egyebek között azért is van így, mert „erkölcsi integritása” igen magas fokú.

A Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű politikai alakulat honatyája, Ioan Hulea maga is „pozitívan viszonyul a munkaidő meghosszabbításához”, illetve akár hosszabb kiküldetéseket is vállalna. Feltehetően egzotikus külföldi országokban – vélhetné a választó. Ioan Hulea néhány hibáját is megvallja: így például „olykor talán túlságosan is törekszik a tökéletességre”, illetve nem egyszer „a végletekig aprólékos”.

A szenátorok valamivel visszafogottabbak önéletírásaikban – bár azért néhányan közülük is elvetik a sulykot. Az Országos Szövetség Románia Haladásáért szenátora, a Sistem nevű zenekarban játszó, Cici néven ismeretes zenész, Ciprian Rogojan azzal büszkélkedik, hogy ütőhangszerekből tízest kapott a szakvizsgán. Több szenátor is említést tesz arról, hogy tőle származó idézetek jelentek meg a központi és a helyi sajtóban, amely gyakran foglalkozott személyével is. Cristian Rădulescu, nemzeti liberális szenátor ilyen vonatkozásban konkrétan meg is említi, hogy neve ott szerepelt a Románia-Franciaország Baráti Társaság találkozójáról készül egyik szenátusi közleményben.

Kimaradt?