A medgyesi magyar közösséggel ünnepelt Kovács Péter

Szeben megyéből eltűnt a szász közösség, mert egy olyan politikai döntés született, amelybe nem tudtak beleszólni azok, akikről ez szólt. Hasonló sors várt a magyar közösségre is, ám, hogy ez valóban így legyen, azt megakadályozta az RMDSZ a rendszerváltást követően – fogalmazott Kovács Péter pénteken Medgyesen, ahol részt vett a helyi ferences templomban az önálló magyar Báthory István Általános Iskola 290. éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen.

Kovács Péter rámutatott: a szász közösség tragikus sorsa ismételten azt igazolja, hogy ott kell lennünk, ahol, rólunk döntenek. A politikus szerint az iskola példája is ezt mutatja, hiszen ez egyike annak a mintegy 70 önálló magyar oktatási intézménynek, amelynek létrehozását az elmúlt 23 évben a szövetség kiharcolta.

„Ez nemcsak megmaradásunk, hanem közösségünk fejlődésének záloga is” – mutatott rá ünnepi beszédében Kovács Péter. A megkezdett munka folytatásának fontosságára is felhívta a figyelmet, hangsúlyozva, hogy minden magyar gyermeknek biztosítani kell az anyanyelven való tanulás lehetőségét. „Tovább kell cselekednünk a romániai magyarság képviselete érdekében, azért, hogy biztonságot és jövőt teremtsünk annak a közösségnek, amellyel immár 23 éve hosszú utat tettünk meg. Ennek tudatában kell elmennünk mindannyiunknak december 9-én szavazni” – jelentette ki a főtitkár.kovacs

Az ünnepi eseményen Kovács Péter az RMDSZ nevében „Örökségünk Őrei” díjjal jutalmazta a Báthory István Általános Iskola közösségét, amely szimbolikusan örökbe fogadta a helyi ferences templomot. Mint ismeretes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által kezdeményezett „Fogadj örökbe egy műemléket” program célja épített örökségünk megőrzése és átadása a következő generációknak, a magyar identitástudat fejlesztése, közösségépítés, különösen a szórványban.

A medgyesi a Báthory István Általános Iskola azt vállalta, hogy a helyi ferences templom vigyázó őre lesz, azt a helyi magyarság közösségi életének egyik középpontjává teszi.

Kimaradt?