Hétfőn kétszer annyi az útlevél-kérvényező, mint más napokon

A hét első napján kétszer annyian kérvényezik az útlevelet Marosvásárhelyen, mint a többi napon.

Mint minden évben, az idén is júliusban és augusztusban tetőzik az útlevél-kérvényezők száma Marosvásárhelyen. Ám az idén a tavalyinál is többen akarták megszerezni az útiokmányt, ráadásul hétfőként valóssággal megrohamozzák a hivatalt. 

Dorin Cioban, a lakosságnyilvántartó útlevélosztályának vezetője nem érti, miért van az, hogy míg keddtől péntekig naponta átlagban 80-85 személy szeretne új útlevelet, addig hétfőn ennek a kétszerese. A jelenség egyéként nem csak az útlevélosztályra érvényes, más hivatalokban is a hétfő számít a legzsúfoltabb napnak.

Júliusban és augusztusban azok is „megrohamozzák” az útlevélosztályt, akik nyári pihenőszabadságukra érkeznek haza az országba, és kihasználják itthon-tartózkodásukat, az érvényét vesztett, lejárt határidejű, vagy hamarosan lejáró okmányaik lecserélésére. Mivel ebben a két hónapban megkétszereződik az ügyfelek száma, az útlevélosztály alkalmazottai is többet dolgoznak, a pihenőszabadságukat is más időszakra tervezik.

Az idén, a tavalyi év hasonló periódusához képest, 15 százalékkal több útlevelet bocsátottak ki – olvasható a hivatal sajtóközleményében. Az év elejétől eddig 11 785 útlevelet adott ki a hivatal, a tavalyi 10 106-hoz képest.

Az útlevélosztály vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy akik érdeklődni szeretnének a hivatal órarendje iránt, vagy azt szeretnék megtudni, hogy egy új okmányhoz milyen iratokra van szükség, megtudhatják azt a Maros megyei prefektúra honlapján, akárcsak azt, hogy hányan állnak éppen a sorban. 

Kapcsolódók

Kimaradt?