El akarták gázolni a tömegesen megerőszakolt lányt Vaslui megyében?
Autóval akarták elgázolni a Vaslui megyei Văleni településen a különös kegyetlenséggel megerőszakolt lányt - legalábbis ezt állítja a 18 éves áldozat. Az ájulásig erőszakolt lány beszámolója szerint az incidens hétfőn történt, a Ion Mincu iskola udvarán, miután kijött az épületből, ahol az őszi érettségi vizsgára készült.
Elmondása szerint az egyik elkövető barátja autójával feléje tartott, a lélekjelenlétének köszönheti, hogy sikerült elugrania a gépkocsi elől. Az áldozat ügyvédje feljelentést tett a rendőrségen.
Mint arról már beszámoltunk, a fiatal lányt a gyanú szerint 2014. november 10-én ájulásig erőszakolt hét fiú több mint egy órán keresztül, anális, orális közösülés is volt. A román sajtót és a civil szférát megrengette az eset, miután kiderült, hogy a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek, pedig hárman még el is ismerték tettüket.
Bukarestben szolidaritási felvonulást is szerveztek a 18 éves lány mellett, az Adevărul napilap pedig hetek óta támogató kampányt folytat, miért a helybeliek közül sokan az áldozatot hibáztatják a történtekért. Az Adevărul tájékoztatása szerint a helybeliek nem egyszer pillepalackokkal dobálták meg az újságírókat, halálosan meg is fenyegették őket, amiért szerintük rossz hírben tüntetik fel településüket.
A helybeliek szájából olyan mondatok is elhangoztak, hogy "egybegyűjtjük az egész falut és megerőszakoljuk, hogy lássák, mit jelent az erőszak".