Július 28-ig lehet munkanélküli segélyt kérni a frissen végzetteknek

Még jövő keddig igényelhetik a munkanélküli segélyt az idén végzett diákok, hívja fel a figyelmet Téglás Ferenc. A Kovászna megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség (AJOFM) aligazgatója szerint Háromszéken eddig 368 végzős tett le kérést a hat hónapig járó, havi 250 lej értékű segélyre.

Tapasztalatok szerint a friss végzősök a határidő lejárta előtti utolsó napokig halasztgatják az ügyintézést, ezért július 28-ig az igénylők száma elérheti az ezret. Téglás Ferenc szerint sok az olyan volt diák, aki csak 1-2 hónapra igényli az állami támogatást, mert ősszel beiratkozik egyetemre, ezért szeptembertől a kedvezményezettek száma csökkenhet.

A munkaügyi szakember emlékeztetett, hogy a törvény értelmében az iskola befejezésétől számított hatvan nap áll a végzősök rendelkezésére ahhoz, hogy jelentkezzenek munkanélküli segélyre, ha nem folytatják tanulmányaikat és nem sikerül elhelyezkedniük a munkaerőpiacon. Azoknak a diákoknak a jelentkezését várják, akik befejezték középiskolai vagy egyetemi tanulmányaikat.

Téglás Ferenc emlékeztetett, hogy a cégek számára van lehetőség pályakezdő fiatalokat alkalmazni, havi 500 lejes állami támogatásért cserébe, de ez a program nem túl sikeres, mert a vállalkozók keveslik a támogatás összegét, és az is gyakori, hogy a fiatalok továbbállnak, miután betanították őket. Emiatt a cégek inkább idősebb, szakmai tapasztalattal rendelkező személyeket alkalmaznak.

A munkaügyi szakember szerint Háromszéken a cégek és a fiatalok körében is nagy az érdeklődés a diákmunka iránt. Gondot jelent azonban, hogy erre lehetőséget ad ugyan a törvény, de idén nem kaptak pénzkeretet a diákmunka finanszírozására. Téglás Ferenc szerint a háromszéki nadrággyárak, a kábelgyár, egy helyi húsfeldolgozó is foglalkoztatna diákokat, de egyelőre nem tudnak alkalmazni.

A Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség aligazgatója abban bízik, hogy a költségvetés kiegészítéskor kapnak erre a célra is pénzkeretet, ezért ha valamelyik vállalkozás bevállalja, hogy júliusban alkalmaz, azt augusztusban kell bejelentenie, és nagy eséllyel kaphat majd rá támogatást.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?