banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Zsebeket érintő változásokat hozott július

Júliustól laposabb, de akár vastagabb is lehet a pénztárcánk – attól függően, hogy a kormány melyik rendelkezése érint minket. Így például a kiskeresetűek jól járnak, mivel a minimálbér emelkedik. A gázárak azonban növekednek, és az elektromos energia árának jelentéktelen csökkenése sem tudja pótolni az így keletkező veszteséget.

Ugyanakkor olcsóbb lesz több gyógyszer, több egészségügyi hozzájárulást kell viszont fizetni a befektetésekből származó jövedelmek után, a rendőrök pedig keményebben büntetik a közlekedési rendszabályokat figyelmen kívül hagyó autósokat.

Növekvő minimálbér – megemelt adó, szankciók

A minimálbér július elsejétől az eddigi 975 lejről 1050 lejre nő. Az idei évben ez már a második emelés, januárban érte el a 975 lejt az addigi 900 lejes minimálbér. Az intézkedés mintegy másfélmillió alkalmazottat érint, közülük 490 ezer az állami és több mint 980 ezer a magánszektorban dolgozik. Aki ezt követően 1050 lejnél kisebb bért ad, az törvénysértést követ el, és 1000 lejt illetve 2000 lej közötti összegre büntethető.

A minimálbér növekedésének nem lehet azonban felhőtlenül örvendeni. Ezzel egy időben ugyanis megnő a befektetésekből – a bankkamatok, az osztalékok, a lakás bérbeadásából – származó nyereség után fizetendő egészségbiztosítási hozzájárulás. Az egészségbiztosítási hozzájárulás megállapításának alapösszege nem lehet kisebb, mint a minimálbér összege, így a hozzájárulás négy lejjel emelkedik, és eléri az 57,75 lejt. (5,5% x 1050 = 57,75 lej).

Így ha a befektetésekből járó jövedelem kisebb is 1050 lejnél, akkor is havi 57,75 lej egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizetni utána. Így tehát a hátralévő hat hónap alatt az adófizetőnek 346,5 lejt kell majd fizetnie.

A minimálbér emelése miatt többet fizetnek majd a közlekedési rendszabályokat áthágó autósok is. A KRESZ értelmében a szankciókat a büntetőpontok arányában szabják ki, egy büntetőpont értéke pedig a bruttó minimálbér 10 százaléka. Július elsejétől kezdve tehát egy büntető pontért az eddigi 97,5 lej helyett immár 105 lejt kell fizetni.

A közlekedési rendszabályok megszegése ily módon 210 lejtől 2100 lejig terjedhet, a szabálysértés súlyától függően.

Olcsóbb áram, drágább gáz

Az elektromos áram valamivel olcsóbb lesz ettől a hónaptól. Ez az összeg azonban jelentéktelen, az illetékesek közlése szerint a csökkenés 0,5-1 százalék lesz. Az olcsóbb áram nem kárpótolja a fogyasztót a gázárak drágulásáért.

A gázszámlák 6,4 százalékkal lesznek magasabbak az eddiginél, annak következtében, hogy az Európai Bizottság rendelkezései alapján új liberalizációs menetrendet dolgoztak ki a földgáz esetében. A földgáz ára ily módon megawattóránként az eddigi 53 lejről 60 lejre ugrik. A továbbiakban a földgáz megawattórájának ára évenként 6 lejjel drágul, egészen 2018-ig. Ezt követően az Országos Energiaár-szabályozó Ügynökség dönt róla, hogy a házi fogyasztók számára 2021-ig folytatják a szabályozott áron történő szolgáltatást, vagy pedig rátérnek esetükben is a szabad piacra.

Olcsóbb és drágább gyógyszerek

Jó hír viszont az, hogy július elsejétől számos gyógyszert olcsóbban vehetünk meg. Igaz, egyes orvosságok ára növekedik ettől a hónaptól – figyelmeztettek a gyógyszergyártók. Az egészségügyi tárca illetékesei szerint viszont nem lesz gyógyszerkrízis, a minisztérium megtette a szükséges intézkedéseket ennek érdekében. A gyógyszerárak változásainak hatása azonban csak valamikor majd a jövő év elején válik érzékelhetővé.

Ennek ellenére fennáll annak a lehetősége, hogy bizonyos gyógyszerek eltűnnek majd a piacról, már csak azért is, mert amíg a készítmények árának csökkenéséről folytak a tárgyalások, a gyógyszerészek leállították a vásárlásokat, nehogy az árcsökkenés nyomán veszteségessé váljanak. Eddig máris több mint 900 olcsó vagy drága gyógyszert vontak ki a kedvezmények alól.

Elbocsátások is lesznek

Az év második felében elbocsátásokra is sor kerül. Ezek szintén ettől a hónaptól indulnak be. Mindez elsősorban a Nukleáris Tevékenységek Közhasznú Társaságának munkatársait, valamint a Zsilvölgyi Bányabezárási Hatóság hatáskörébe eső bányavállalatok dolgozóit érinti. Utóbbi hatósághoz tartoznak mindazok a térségben lévő kőszénbányák, amelyeket 2018-ig be kell majd zárni.

A Nukleáris Tevékenységek Közhasznú Társasága egyébként súlyos anyagi gondokkal küzd, 2013 óta fizetésképtelenné vált. A kormány határozata értelmében az állásukat elveszítő alkalmazottak munkanélküli segélyben, továbbá havi kiegészítő és egyéb juttatásokban részesülnek. 

Kimaradt?