Részletek derültek ki a korondi férfit leszúró szovátai élsportolóról

Már 13 évesen Bukarestbe került, és rendezetlen családi körülmények között nőtt fel a 18 éves szovátai élsportoló, aki vasárnap este leszúrt egy 32 éves korondi férfit. Az országos taekwondó-bajnok Fehér József Zsoltot a román szakszövetség a védelmébe vette – írja a gsp.ro.

Mint korábban írtuk, a tragédia egy felsősófalvi bár előtt történt. A korondi férfi kint várakozott autójában, és a szemtanúk beszámolói szerint a szórakozóhelyről kilépő szovátai sportoló azért kötött bele, hogy miért szól a zene az autóban. A térfigyelő kamerák felvétele szerint a fiatal támadta meg a későbbi áldozatot, akivel dulakodni kezdett, majd bicskájával ötször megszúrta Lőrincz Györgyöt.

A gsp.ro felidézi: Fehér József Zsolt korábban barátainak azt mondta, „ölni képes”, mert megbukott a román érettségin. Ezért tettének egyik magyarázata a kudarcélmény miatt megnőtt agresszivitás lehet.  A sportportál ugyanakkor úgy tudja: a történtek forgatókönyvének egyik változata szerint a sportolót nem a korondi férfi autójából kiszűrődő hangos zene zavarta, hanem az, hogy Lőrincz György az anyja szeretője volt.

Tény, hogy a fényes sportkarrier előtt álló Fehér József Zsolt már kölyökként nagyon szeretett verekedni. „Már óvodáskoromban imádtam fára mászni és társaimat megverni” – vallotta egy interjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy miért a taekwondót választotta.

Fehér József Zsoltból a Steaua klub takwondó edzője, Cristian Apostol faragott élsportolót. A szakember beszámolója szerint a fiú 13 évesen került Bukarestbe úgy, hogy nem tudott egy kukkot sem románul. „Azonnal felkaroltam, mert nagyon ígéretes tehetség volt” – magyarázta. A sikerek pedig nem maradtak el: a sportoló több évben is országos bajnok lett, a 2012-es egyiptomi junior világbajnokságon bronzérmet szerzett, tavaly pedig részt vett a Najingi Ifjúsági Olimpián is.

A történtek kapcsán a Román Taekwondo Szövetség közleményt adott ki, amelyben védelmükbe veszik a szovátai fiút. „Meggyőződésünk, hogy a fiatal sportoló a körülmények áldozata lett” – írják.

Kapcsolódók

Kimaradt?