Három európai országban a legnagyobb kisebbség a román

Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban a Romániából érkezettek számítanak a legnagyobb kisebbségnek.

Az ENSZ adatait az Origo idézte csütörtökön az európai migránsokról szóló összeállításában. A nemzetközi szervezet legutóbb 2013- mérte föl, hogy az európai országok lakosainak hány százaléka nem az adott államban született. E szerint a migránsok aránya Andorrában a legnagyobb 56,9 százalékkal, míg a legkisebb Bosznia-Hercegovinában 0,6 százalékkal.

Az ENSZ azt is megnézte, hogy az adott államban melyik ország kisebbségének a tagjai a legnépesebbek. E szerint a Magyarországon, Olaszországban és Spanyolországban a Romániából érkezettek számítanak a legnagyobb kisebbségnek, míg Németországban, Hollandiában és Macedóniában a török bevándorlók. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?