Bunta felelőtlennek tartja Verestóy nyilatkozatait

„A választásokig a munkára kellene fektetni a hangsúlyt, nem a politikai helyezkedésre, kavarásra” – jelentette ki a maszol.ro-nak pénteken Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Verestóy Attila csütörtöki nyilatkozatairól.

Mint beszámoltunk róla, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora egy sajtóbeszélgetésen bírálta a városvezetőt, amiért szerint nem vesz részt eléggé a város politikai életében. Azt mondta: a polgármester újabb mandátumát is csak akkor támogatja, ha változást lát ebben a kérdésben.

Bunta Levente felelőtlennek és meggondolatlannak tartja ezeket a nyilatkozatokat. „Két, nagy súllyal rendelkező udvarhelyszéki tisztségviselőnek nem kellene a sajtón keresztül üzengetnie egymásnak, nekünk a közösség dolgaival kell foglalkozni, nem egymással. Úgy gondolom, nem adtam okot arra, hogy Verestóy Attila velem foglalkozzon” – nyilatkozta a polgármester.

Az elöljáró emlékeztetett, a parlamenti választásokig még másfél év van, a helyhatóságig egy év. „Én arra szegődtem, hogy dolgozom. Ezt a feladatot látom el elsősorban. A kampány közeledtével természetesen szeretném javítani a politikai téren kifejtett tevékenységemet is” – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?