Feltérképezik a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésének hiányosságait

A nyelvi jogok gyakorlatba ültetése hiányosságainak feltérképezését és orvoslását célzó programot indít az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége – tájékoztatott kedden Székely István társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnök.

Elmondta, bár Romániában léteznek törvényes előírások a kisebbségek anyanyelvhasználatára, ezeket sok helyen nem tartják be a hatóságok. Az újratervezés jegyében a szövetség napi cselekvést tartalmazó ütemterv alapján fogja felmérni a reális helyzetet, és az észlelt rendellenességeket akár jogi úton is orvosolni kívánja.

„Elég, ha csupán az önkormányzati intézményekkel való anyanyelven történő lakossági kapcsolattartás problémáját említjük meg azokon a településeken, ahol az adott kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, vagy az anyanyelvhasználat nehézségét az igazságszolgáltatásban – ezekre mind létezik törvényes keret, még sem illetik a hatóságok szankciókkal azokat, akik nem ültetik azt gyakorlatba” – hangsúlyozta Székely István.

Kiemelte: az Ügyvezető Elnökség az összes olyan településen, ahol a jogszabályok értelmében a kisebbségek számarányuk alapján rendelkeznek nyelvi jogokkal, ellenőrzi azok alkalmazását. „Az észlelt rendellenességeket levélben közöljük a polgármesterekkel, intézményvezetőkkel a jogszabályoknak megfelelő helyzet ismertetésével, valamint a jogorvoslatra való felszólítással. Amennyiben elvárható időben nem történik változás, jogi útra tereljük a jogsérelmet” – tette hozzá az ügyvezető alelnök.

Székely István rámutatott, a prioritások tekintetében a különböző, etnikai arány szerinti régiók más-más eljárást igényelnek. „Hargita és Kovászna megyében a minisztériumok alá tartozó intézmények nyelvhasználata kapcsán léphetünk előre, Maros, Szatmár, Bihar esetében leginkább a közvetlenül az önkormányzatok, és a hozzájuk tartozó intézmények – a kétnyelvű iskolák, gyermekotthonok, piacok – élveznek elsőbbséget” – sorolta.

A program az Ügyvezető Elnökség kiemelt tevékenysége, amelyben több főosztály is részt vesz, koordinációjáért Székely István felel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?