Johannis: a magyarok sok követelése jogos

Klaus Johannis szerint a romániai magyar közösség követeléseinek többsége jogos, a román állam pedig eddig is sok mindent lehetővé tett a kisebbségeknek: például anyanyelvű oktatást és sajtót. Az államfő erről a német ARD televíziónak nyilatkozott.

Legendás szűkszavúságához képest szokatlan részletességgel fejtette ki álláspontját a romániai magyar közösség és általában a romániai kisebbségek helyzetéről az ARD televízióban Klaus Johannis. Az államfővel készült interjút a hét végén sugározta a német közszolgálati adó.

A romániai magyarokra akkor terelődött a szó, amikor a riporter Orbán Viktor miniszterelnökről kérdezte Johannist. Az államfő úgy reagált: a magyar kormányfő politikáját nem kívánja kommentálni, de foglalkoztatja az országban élő magyarok helyzete.

„Magam is egy kisebbség soraiból származom, ismerem a kisebbségek gondjait. A kisebbségeket nem problémának, hanem az országot gazdagító tényezőnek tekintem” – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy a romániai magyar kisebbség nagy létszámú, és a vélemények gyakran eltérnek a közösségen belül. „Ám mindannyian egyet akarnak: hogy jobbra forduljon a sorsuk. És ez kellene hogy legyen a célja a politikusaiknak is, hiszen azért választják meg őket, hogy szavazóik javára tevékenykedjenek” – fogalmazott.

Ezért a magyar kisebbség részéről megfogalmazódó követeléseket helytelen "eleve problémaként" felfogni - tette hozzá az államfő, megjegyezve, hogy előfordulnak "különös" követelések és "inadekvát" követelések, de sok "teljesen normális" követelés is, és a román állam ezek  "legnagyobb részét" már teljesítette.

Románia és Magyarország kétoldalú kapcsolatát az államfő jónak nevezte. „A két országot stratégiai partnerség fűzi össze, de sok mindent lehet javítani - mondta Johannis. A kérdésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a témáról már elnöki tevékenysége legelső időszakában tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. Így "tudjuk, hogy mit kell tenni és tudjuk, hogyan kell tenni" – jelentette ki.  Hozzátette: "azt hiszem, lehetségessé válik, hogy kapcsolatunkat még jobbá tegyük" és a két ország között "jószomszédi kapcsolat" alakuljon ki. Ez "mindkét ország érdekében állna" - mondta az államfő.

Példaként említette a pártalapítást, az anyanyelvű oktatást és az anyanyelvű sajtót. „Ha sorra megvizsgáljuk a kisebbségek kéréseit, azt látjuk, hogy a román állam nagyon sokat megoldott közülük” – tette hozzá.

Következetlen az elnöki hivatal

Mint ismert, Klaus Johannis legutóbb az RMDSZ kongresszusán foglalt állást a romániai magyarok helyzetével kapcsolatban. Az államfő tanácsosa által Kolozsváron felolvasott üzenet meglehetősen semmitmondó volt, ám utóbb felkerült az elnöki hivatal honlapjára egy terjedelmesebb szöveg. E dokumentum szerint „a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még” az országban.

Két nap elteltével azonban módosult a honlapra felöltött szöveg, amelyből az idézett passzus is eltűnt. Az elnöki hivatal vezetője, Dan Mihalache a maszol.ro kérdésére nem tudott magyarázatot adni a történtekre. Ugyanakkor nem kívánta kommentálni azt a felvetésünket, hogy a történtek kétségbe vonják az államfő és az elnöki hivatal hitelességét.

Kapcsolódók

Kimaradt?